A kisebbségi komplexustól a sumér-magyar rokonságig az Ókorban

Propaganda, jóslás és bajelhárítás

A szerkesztők bevezetőjükben kiemelik: "rögtön fölmerül a kérdés, hogy mit is fed az "ókori Kelet" fogalma: azt hiszem, ezt egy-egy hasonló kiadvány szerkesztésekor csakis gyakorlati szempontok alapján lehet eldönteni. Mi abból indultunk ki, hogy az egyiptológia oly mértékben önálló területet képvisel, hogy külön tematikus összeállítást érdemel majd - így jelen számban csak jelzésszerűen van jelen.

Más a helyzet az ókori Távol-Kelettel: ezt folyóiratunk eddig kimondatlan alapelve - miszerint az ókori Mediterráneum területére korlátozzuk figyelmünket - rekesztette ki az összeállításból. Így az ókori Keletnek egy erősen mezopotámiai fókuszú megközelítéséből indultunk ki, illetve hagyjuk a többes számot: új, 'keletes' szerkesztőtársunk, Vér Ádám indult ki ebből a szerzők felkérése során."

Bevezetésként Komoróczy Géza hosszú és (amennyire ez egyáltalán lehetséges) átfogó áttekintését olvashatjuk, majd Kalla Gábor azt mutatja be, hogy a névadás az ókori Mezopotámiában jóval többet jelentett a szimpla személyazonosításnál: "identitást fejezett ki..., sorsot adott és isteni védelemmel ruházott fel. Megjelent benne az a vágy, hogy az újszülött a bizonytalan világban egy nála jóval hatalmasabb erőnél találjon oltalmat."

Pálfi Zoltán az akkád Sarrukínról szóló írásának többek közt az a tanulsága, hogy a történeti emlékezet tanulmányozása, a torzulás-torzítás okainak feltárása egy-egy történeti személy portréját sokkal élethűbbé teszi, s így mellesleg sokat tudhatunk meg az adott korszak múltszemléletéről, uralkodói propagandájáról és ideológiájáról is.

Ezután két hettitológiai tárgyú cikk következik: Simon Zsolt a hettita sziklareliefekről, Stipich Béla pedig azokról az anatóliai "archívumokról" értekezik (értve ez alatt mindazon szövegek összességét, amelyeket egy adott lelőhelyen találnak), amelyek segítenek jobban megismernünk a Hettita Birodalom történetét. Egedi Barbara néhány szép "hárfás dal" ürügyén az ókori Egyiptom túlvilághitéről és ehhez kapcsolódó szkepticizmusáról ír, vagyis arról, hogy az egyiptomiak sem kizárólag úgy gondolkodtak a halálról, mint azt gondolni szoktuk: olykor (nem is ritkán) hangot adtak kételyüknek, hogy a túlvilág tényleg az a biztonságot és boldogságot nyújtó hely-e, amelynek például a Halottak Könyve ígéri.

Nagy Adrienn folytatja az egyiptológiai vonalat, de már túl is lépve rajta: van egy egyiptomi istenség (Bész) és egy mezopotámiai démon (Huwawa), akik ikonográfiai hasonlóságot mutatnak, és most már azt is állíthatjuk, hogy funkcionális hasonlóság is fennáll köztük. S hogy mi ez a funkció? Ezt olvasóink fantáziájára bízzuk: csalódás senkit sem fog érni. Bácskay András a mezopotámiai hétköznapi vallásosságot elemző cikke szerint a "jóslás és a bajelhárítás... egymást kiegészítő egységet jelentett a mezopotámiaiak gondolkodásában", sőt: a mezopotámiaiak vallásos-rituális tevékenységének zömét nem más tette ki, mint éppen a jóslatkérő, illetve bajmegelőző és bajelhárító aktivitás.

Itt egy, az Asszír Birodalom történetére koncentráló blokk következik: Dezső Tamás az asszír lovasság fejlődését beszéli el "a lovasság történelem színpadán való megjelenésétől a harcikocsi fokozatos felváltásán és kiszorításán keresztül egészen a lovas íjász és lándzsás szétválásáig, valamint a páncélos lovasság térhódításáig". Niederreiter Zoltán cikkének címe már tartalmi összefoglaló is egyben: "A 'csillagírás' szimbolikája. Az udvari költészet és művészet jelképeinek szerepe a Szargonida-kori királyi ideológia szolgálatában." Vér Ádám írása ahhoz az izgalmas tudományos vitához kapcsolódik, amely a Hérodotosz által leírt "méd állam" létezéséről (illetve nem létezéséről) bontakozott ki az elmúlt időszakban - s ennek kapcsán sokat megtudhatunk az Újasszír Birodalom keleti expanziójáról.

1. Propaganda, jóslás és bajelhárítás
2. Ókori időutazás a kegyetlen istenek nyomában