Zsidó néprajzi múzeum lesz a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
2007. január 25. 10:15
Kihirdették a tervezői pályázat eredményét; az elképzelések szerint az újból megnyíló zsinagóga épületében kap helyet a Kárpát-medencei Zsidó Néprajzi Múzeum.
Korábban
Az utca névadója (Rombach (Rumbach ) Sebestyén orvos, akinek tulajdona volt 1806-tól 1833-ig az akkori Országút (ma Károly krt. ) 9. szám alatti átjáró-ház. E házat Pauer háznak hívták építtetőjéről, mielőtt Rumbach megvásárolta. Az átjáróház másik kijárata egy addig névtelen utcára nyílt;minthogy Rumbach közismert és nagy tiszteletnek örvendő orvos volt, róla nevezték el az utcát, 1874-ben. A Rombach család Németországból származott. Rombach Mátyás az 1700-as évek közepén költözött hazánkba. Nagybányán telepedett le, s ott volt orvos:előbb katonai, majd bányaigazgatósági sebész. Fia, Sebestyén is az orvosi hívatást választotta. Bécsben avatták doktorrá 1788-ban. Terézvárosban kezdte el orvosi praxisát. A Podmaniczky és a Munkácsy utca találkozásánál létesítette Pest első gyógyfürdőjét. Hamarosan hírnevet szerzett magának. Nem csak a szegény betegeket gyógyította ingyen, hanem a budai és pesti katonai kórházakban való szolgálatáért sem fogadott el tiszteletdíjat. Önzetlensége a rászoruló betegeken kívül kivívta az uralkodó elismerését is, melynek eredményeként - már mint tiszti orvos - nemesi címet kapott. Ismerje meg a zsinagóga történetét is! |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.