Ítéletet hirdetnek a magyar egyháziak ügynökaktáiról
2007. január 17. 08:00
Két hét múlva hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság (FB) abban a perben, amelyet egy újságíró indított az esetleges ügynökakták nyilvánosságra hozása érdekében.
Korábban
Az állambiztonsági levéltárról szóló, három évvel ezelőtt elfogadott törvény értelmében ilyen esetekben a levéltár az alperes. A szabályozás szerint a bírósági döntés ellen azonban fellebbezési jogot kell biztosítani az érintetteknek, ezért látta szükségesnek az FB az ügyben eljáró bírája, hogy az egyházi vezetőket is bevonják az eljárásba. Így alperessé vált Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Frenkl Róbert, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugdíjba vonult országos felügyelője, Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott elnök-püspöke, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részéről Seregély István volt elnök, Bosák Nándor volt alelnök, illetve Veres András volt titkár.
A törvény megfogalmazása szerint `közszereplő: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította`. Az egyházi vezetők korábban ellenkeresettel éltek az újságíró keresete ellen, és többük jogi képviselője azt hangoztatta: nem politikai, hanem erkölcsi értelemben nyilvánít véleményt az egyházuk.
Kozák Dániel a keddi tárgyaláson azt mondta: nem véletlenül lettek kiválasztva az alperesek, mint a négy nagy magyarországi történelmi egyház vezetői. Utalt arra, hogy a négy egyház közül a református egyház vezetője, Bölcskei Gusztáv korábban elismerte közszereplői mivoltát, így róla kiderülhetett, hogy a levéltárban őrzött dokumentumok szerint nem állt kapcsolatban az állambiztonsággal. A református egyház képviselője így nem vált a per alperesévé.
Erre válaszul a katolikus egyházi vezetők jogi képviselője azt mondta: a törvény szerint az érintett személy maga dönthet arról, hogy közszereplőnek tekinti-e magát. Hozzátette: az nem hivatkozási alap, hogy Bölcskei Gusztáv mit nyilatkozott ez ügyben, mert az az ő saját, egyéni döntése volt. A per határozathirdetését január 25-re halasztotta a bíróság.
Az Élet és Irodalom tavaly március 3-ai számában Ungváry Krisztián történész öt katolikus főpapról, köztük Seregély István egri érsekről állította, hogy a Kádár-korszakban beszervezték, februárban pedig Paskai László bíborosról, volt esztergom-budapesti érsekről írta, hogy egy évtizeden át ügynök volt, és jelentett paptársairól.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap