Feltárulnak az ismeretlen Mao titkai
2007. január 9. 14:00
Jung Chang és férje, Jon Halliday megírták a Vadhattyúk "felülnézetét": Mao Ce-tung életrajzát, amely előző könyvükhöz hasonló megközelítéssel tárja fel a kínai vezető életének titkait.
Korábban
Akit mindebből megismerhetünk, nagyon távol áll az eddigi Mao-képünktől. Korántsem csak az idealizmus vagy valalmiféle jobbító ideológia vezérli. Egyre törekszik felfelé, és útját jócskán egyengeti Sztálin, aki már a húszas évektől hol ellenfél, hol szövetséges. A könyvből kiderül az is, ahogy Mao hazug mítoszt gyárt a Hosszú Menetelésből és a Japán elleni háborúból, zsarol, mérgez és intrikál, hogy célját elérje. Márpedig 1949, azaz Kína meghódítása után a titkos cél nem más, mint a kínai világhatalom. Ezt az álmot kergeti a Nagy Kormányos, és éhen veszejt harmincnyolcmillió embert. Ha ehhez még hozzáadjuk a Mao-éra többi áldozatát, több mint hetvenmillió halottat kapunk békeidőben.
A könyv pedáns történetírás a Vadhattyúk mesemondói hangján: a könyv szinte testközelbe hozza a közelmúlt Kínájának általunk is ismert szereplőit. Legfőképpen Mao személyiségét, aki gátlástalanul érvényesíti akaratát minden észérv ellenében. Megnyílik előttünk a maói udvartartás is, hogy tanúi legyünk az eldugott sarkokban játszódó tragédiáknak. És persze megjelenik Mao valahány felesége, szeretője és gyereke - a torzult személyiség áldozatai. Tartalmában és megközelítésében is mérföldkő ez a könyv: rengeteg újat mond a szaktörténésznek és az érdeklődő olvasónak egyaránt.
Senkit ne riasszon el a könyv terjedelme: a több mint 800 oldal az írók és fordítók lelkiismeretes munkájának köszönhetően könnyen fogyasztható. A tájékozódást egyértelmű átírási szabályok, térképek, kronológiák, családfák és névmutatók segítik. Az ismeretlen történetet fotók is illusztrálják, így ezekkel válik teljessé a nyugati bestseller listákat hosszú hónapokig vezető könyv tartalma.
Chang, Jung - Halliday, Jon: Mao. Az ismeretlen történet (Mao. The Unknown Story). Ford.: Frank Orsolya, Latorre Ágnes, Révész Ágota. Európa Könyvkiadó, Bp., 2006. 884 o.
Ára: 4500 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap