Gyerekköltészet és bús elégiák: 100 éve született Zelk Zoltán

Egy nehéz sorsú költő

A helyi zsidó kántor fia gyermekkorát Miskolcon töltötte. Négy elemi és két gimnáziumi osztály után nem tanult tovább, inasnak állt, s autodidakta módon képezte magát. 1920-tól kereskedőinas volt, 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott, ahol részt vett az erdélyi ifjúmunkás mozgalomban is. Szocialistának, sőt kommunistának vallotta magát, ám soha nem olvasott egyetlen Marx, Engels vagy éppen Lenin kötetet sem. Költői pályája is ekkor kezdődött, első, az avantgárd jegyeit magán viselő költeményeit Kassák közölte a 365 című lapjában, majd néhány megjelent a Munka és a Dokumentum című folyóirat hasábjain is.

1925-ben Pestre költözött, s alkalmi munkásként dolgozott az Angol Parkban, különböző szállodákban, kávéházakban. Tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak is, emiatt 1927-ben letartóztatták, majd kitoloncolták Romániába. Innen visszaszökött, s Szatmári Zoltán álnéven tevékenykedett tovább. 1928-ban a Nyugat is közölt tőle verset, ezúttal már a saját neve alatt, majd nem sokkal később más folyóiratokban is publikált.

Első kötete, Csuklódon a vér kibuggyan címmel 1930-ban jelent meg, méltató kritikát Radnóti Miklós írt róla a Kortárs című folyóiratban. Anyagi helyzete azonban az irodalmi ismertség ellenére is siralmas volt, továbbra is alkalmi munkákból élt, szegénységét jól jellemzi, hogy ő volt az egyetlen, aki valaha is mecénásként fordult József Attilához. Alkalmi munkavállalásai során Jászberénybe is eljutott, itt ismerte meg Bátori Irént, a zene- és énektanárnőnek készülő, felszentelés előtt álló apácanövendéket, akivel egymásba szerettek, s 1933-ban össze is házasodtak.

A harmincas évek elejétől költészetében fordulat következett be, elhagyva az avantgárd forma- és ízlésvilágát, klasszicizálódni kezdett, költeményeinek hangja letisztult, s a magyaros, rímes verselés jellemezte későbbi korszakaiban is. 1937-ben ismét letartóztatták, ám az irodalmi közvélemény, s főként Illyés Gyula közbenjárására hamarosan szabadon engedték, s továbbra publikálhatott.

Életmódja mit sem változott, kiadók, szerkesztőségek, kávéházak közismert és kedvelt alakja volt, ám pénze szinte soha nem volt. Szerkesztői, íróbarátai adtak neki kölcsönt vagy épp vendégül látták egy ebédre, felesége pedig zeneórák adásából próbált csekély jövedelemhez jutni. A negyvenes évek elejétől újabb megpróbáltatások vártak rá, ahogy később barátainak emlegette, ő volt az a magyar író, akit háromszor is behívtak munkaszolgálatra. Először még 1940-ben három hónapra, majd 1942-ben ismét, ekkor két évre Ukrajnába vitték, ahonnan 1944 februárjában hazatért. Nem sokkal később ismét behívták, de ekkor megszökött, s felesége bújtatta zuglói lakásukban.

1. Egy nehéz sorsú költő
2. A pártos költészettől az íróperig