Budapesten tanácskoztak a holokausztkutatók
2006. december 3. 15:30
A holokauszttal foglalkozó kutatók és pedagógusok tanácskozását rendezte meg vasárnap Budapesten a Task Force (TF) nemzetközi szervezet.
Korábban
A vallások közötti intenzívebb párbeszédhez is hozzájárulhat az 1998-ban létrejött szervezet - mutatott rá a sajtótájékoztatón a szakállamtitkár. A 24 tagországot számláló szervezet legfőbb feladata az együttműködés megteremtése az oktatásban, a kutatásban és emlékeztetésben - közölte Magyar Bálint, a TF magyarországi vezetője, egyben a szervezet idei soros elnöke.
Hangsúlyozta, a folyamatos oktatás azért is fontos, hogy a fiatalokkal ne csak megértessék a 62 évvel ezelőtti `magyar sorstragédia` okait, de elérjék náluk azt is, hogy az antiszemita és rasszista érzelmeket `rekesszék ki a szívükből`. A volt oktatási miniszter, éles hangon szólt a kormányellenes tüntetéseken az elmúlt hónapokban látható Árpád-sávos zászlók használatáról; szerinte akik ezeket a zászlókat lobogtatták, nyilas jelképekkel éltek. Magyar Bálint úgy fogalmazott: `A történelmi jelképeket néha a történelem felülírja. A használatuk kontextusa az, amely meghatározza a jelentésüket. Ezt politikusoknak világosan tudniuk kell, és az oktatásnak arról is kell szólnia, hogy ezeket fel lehessen ismerni, és fel tudjuk vértezni a gyermekeinket`.
A TF soros elnökeként a 2006-os esztendő egyik fontos fejleményének nevezte, hogy létrejött egy amerikai-magyar vegyesbizottság, amelynek a holokauszttal kapcsolatos magyar iratanyagok kezelése és hozzáférhetővé tétele lesz a feladata. Azért vállaltuk el a soros elnökséget, hogy megmutathassuk nemzetközi szinten is, hol tart nálunk a vészkorszak kutatása és oktatása - mondta a sajtótájékoztatón Loboda Zoltán, a TF miniszteri biztosa, az oktatási tárca munkatársa. Hozzátette: a balkáni országok felé igyekeztek nyitni, minél több országot próbáltak meg rábírni arra, hogy csatlakozzanak a szervezethez.
A Task Force módszertanának egyik `követeként` szólalt fel a magyar származású oktató, Chava Baruch, a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet munkatársa. Kitért arra, hogy eddig mintegy 250 magyar történelemtanár vett részt Izraelben tanfolyamon, ahol arra igyekeztek felhívni a figyelmüket, hogy ma már nem sokkoló tényekkel, hanem inkább interdiszciplináris eszközökkel kell eljutni a fiatalokhoz - mondta. A sajtótájékoztatón megjelent David Admon izraeli nagykövet is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.