Botrány az auschwitzi múzeum kiállításának megújítása körül
2006. november 24. 11:00
Az auschwitz-birkenaui haláltábor felújítására vonatkozó tervek nagy vihart kavartak az Izraelben élő holokauszt-túlélők között, akik tiltakoznak a kiállítás anyagának korszerűsítése ellen is.
Korábban
Szeptemberben Dr. Piotr Cywinski történész vette át Jerzy Wroblewski helyét a az Auschwitz-Birkenau Múzeum és Emlékhely élén. Kinevezése után az igen energikus fiatal igazgató azonnal bejelentette az emlékhely megszépítésére irányuló tervét. Cywinski a most látható, még a kommunista korszakban felállított kiállítás helyett olyan emlékhelyet szeretne kialakítani, amely nevelő célzatú üzeneteket hordozna az antiszemitizmus, a rasszizmus és a népirtás ellen.
A múlt hónapban Cywinski ellátogatott a jeruzsálemi Yad Vashem holokauszt-emlékhelyre, ahol kifejtette javaslatait, miszerint a felújított múzeumban helyet kapnának a túlélők személyes emlékei, történetei, egy részleg pedig az európai antiszemitizmus holokauszt előtti történetét mutatná be. Cywinskit felkérték, hogy a tervezett változtatásokra vonatkozó javaslatait terjessze a Nemzetközi Auschwitz Tanács elé, amely a lengyel miniszterelnök nevében felel az emlékhely igazgatásáért. A tanács december 5-én ül össze a lengyel miniszterelnöki hivatalban.
"A tárgyakat lehetőleg úgy kell megőrizni és megóvni, ahogy voltak, és nem kell valami újat odaépíteni. Ellenezzük a terület megszépítését. Az olyan táborok, mint Bergen-Belsen ma meglehetősen jól festenek, de korábban (a holokauszt idején) egyáltalán nem így néztek ki" - nyilatkozta Flug. A COHSI vezetőségének többi tagja sokkal élesebben fogalmazott. "Itt az idő, hogy végre a sarkunkra álljunk, és megakadályozzuk a helyzet bármilyen megszépítését" - mondta Zeev Factor, a holokauszttúlélőket támogató izraeli alapítvány elnöke.
A változtatásokkal szembeni aggodalmak azokhoz a kritikákhoz kapcsolódnak, amelyeket néhány izraeli történész fogalmazott meg, akik úgy vélik, hogy a zsidók sorsa háttérbe szorul az emlékhelyen. Israel Gutman professzor szerint "a kiállítás azt az üzenetet közvetíti, hogy sokféle ember pusztult el Auschwitzban, és az a tény pedig, hogy a meggyilkoltak szinte mindegyike zsidó származású volt, teljesen a háttérbe szorul."
Auschwitz-Birkenau ma az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosság Lengyelországban. Idén 106 országból, közel egymillióan látogattak ide, köztük XVI. Benedek pápa is. A múzeumot és az oktatási központot szívesen látogatják a népirtás témakörével foglalkozó tanárok és történészek, az elmúlt évben pedig számos európai ország rendezett be emlékhelyet a haláltábor területén az itt meggyilkolt polgárai számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.