Az érett reneszánsz mestere: 430 éve halt meg Tiziano
2006. augusztus 25. 13:15
Korábban
A klasszikus örökség Velencéje
A század harmincas éveinek elején festette Giorgione nyomán az Urbinói Vénuszt, a velencei humanizmus női szépségeszményének apoteózisát. III. Pál híres képén a pápa élénk szelleme, törékenysége, unokaöccsei: Alessandro bíboros tartózkodó tekintete és Ottavio herceg mesterkélt hajlongása a három jellem különbségeit hangsúlyozza. Ő festett először egészalakos portrét, Mendoza spanyol követről 1541-ben. Az 1550-es években készült a Szentháromság imádása, itt a sistinai Utolsó ítélet hatását érezni. A császár családja alázatos vezeklőként könyörög, s a festő magát is ráfestette. A képet a lemondott Károly magával vitte.
Tizianónak jelentős szerepe volt a mozaikművészet fejlődésében is, a Szent Márk székesegyház több alkotása az ő vázlatai alapján készült. Utolsó korszaka manierista vonásokkal bővült, új színrendszerében szinte eltűnt a testek anyagszerűsége, ekkor keletkezett a Budapesten őrzött Trevisiani dózse képmása is. Míg korai képeit finoman és részletesen dolgozta ki, kései művei elnagyoltak, csak távolról hatásosak. Élete végén stílusa megújult, új kompozíciókat próbált ki, egyszerűbb színekkel alkotott. Öregkori megújulását Vayer Lajos az idős Verdihez hasonlítja, s ez a velencei reneszánsz fináléja is. Halála előtt a francia III. Henrik s más uralkodók járultak a festők fejedelme elé.
Mellette bontakozott ki két nagy festő, Tintoretto és Veronese; hármuk Velencéje sokáig őrizte a klasszikusok örökségét. "Ha Tizianónak a művészet és a rajztudás ugyanúgy segítségére volna, mint a természet, főként, amikor eleven modell után dolgozik, senki sem festhetne jobb képet nála, hiszen hallatlanul szép a lelke, és nagyon kecses és eleven a stílusa" - idézi Michelangelót a biográfus Vasari.
Az idén a Szépművészeti Múzeum két kiállítást szervezett a velencei festőóriás művei köré.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.