A pannonhalmi bencések visszakapták kincseiket
2006. augusztus 24. 09:30
Átadta a Nemzeti Nyomozó Iroda a Pannonhalmi Bencés Apátságnak azt a több mint 50 tételnyi műkincset, amelyet tavaly nyáron loptak el onnan. A pannonhalmi főiskoláról, bencés gimnáziumból, valamint az apátság levéltárából eltulajdonított okiratok értéke mintegy 221 millió forintot tesz ki, de eszmei értékük felbecsülhetetlen.
Korábban
A Pannonhalmi Bencés Főapátságban először azt észlelték, hogy eltűnt az 1090 körül kiállított `David dux oklevél`, amit Dávid herceg, Szent László király unokaöccse állított ki. Az apátság vizsgálata kizárta, hogy belső munkatárs lehet a tettes, ezért feljelentést tettek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A gyanú egy 36 éves pannonhalmi férfira terelődött, aki már tíz éve javította az apátság fénymásolóit, illetve számítástechnikai berendezéseit. Mivel bizalmi viszony alakult ki közte és az apátság alkalmazottai között, ezért szabadon mozoghatott az épületben.
A gyanúsított a `David dux oklevél` mellett Mátyás király néhány ítélőlevelét, továbbá Árpád korabeli leveleket is eltulajdonított. A gyanúsítottat a Győri Városi Bíróság júliusban helyezte előzetes letartóztatásba.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap