Nagy Sándort rejtheti Szent Márk sírja
2006. augusztus 8. 11:00
Zarándokok és turisták imádkoztak évszázadokig Szent Márk sírjánál a nevét viselő velencei bazilikában, de lehet, hogy a szent helyett minden idők egyik legnagyobb pogány hőséhez, Nagy Sándorhoz szóltak fohászaik.
Korábban
Chugg ebből a két adatból jut el egy valós tényekből építkező feltételezett összeesküvésig: 828-ban két velencei kereskedő érkezett Alexandria kikötőjébe azzal a céllal, hogy meglátogassák Szent Márk sírját. Valójában azonban Velencébe akarták vinni a múmiát, mert a keresztények akkor az ellenségesen viselkedő muzulmán kormányzótól féltették szent ereklyéiket. Chugg szerint a templom őrei - vagy mert védeni akarták a szentet, vagy mert az egyiptomi keresztények lefizették őket - kicserélték a két holttestet, Nagy Sándorét adták oda a velenceieknek, akik, hogy távol tartsák a muzulmán kikötői rendőrséget, disznóbőrökkel letakart koporsóban csempészték ki és vitték haza a Szent Márknak hitt relikviát.
Elméletének alátámasztására Chugg kiemeli, hogy az állítólagos Szent Márk-múmia Velencébe érkezése után nem sokkal Nagy Sándorénak nyoma veszett. Ebből arra a következtetésre jut, hogy az evangélistát mégis elégették. A feltételezést további vizsgálatokkal igazolni lehetne, de erre nincs sok esély. Alessandra Coppola, a padovai egyetem történész professzora a témában szeptemberre szervezett konferenciát, amelyre meghívták Chuggot is.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap