Merényletek az USA elnökei ellen
2006. augusztus 4. 18:58
Szociológusok és kriminológusok egész sora foglalkozott már azzal, hogy a fejlett nyugati társadalmak közül miért éppen az Egyesült Államokban történik a legtöbb erőszakos bűncselekmény. A jelenség természetesen nem kerülhette el a legfelsőbb köröket sem.
Szociológusok és kriminológusok egész sora foglalkozott már azzal, hogy a fejlett nyugati társadalmak közül miért éppen az Egyesült Államokban történik a legtöbb erőszakos bűncselekmény. Ennek bizonyítékaként elég csak néhány adatot felsorolni. Évente mintegy 12 000 embert ölnek meg Amerikában. Ezek közül is kitűnik a sorozatgyilkosok és az ámokfutók, és azon belül az iskolai lövöldözések elképesztően nagy aránya. Amíg a II. világháború után Nyugat-Európában alig tudunk állam- és kormányfők ellen elkövetett merényletkísérletekről, illetve tervekről (eltekintve a terrorszervezeteket), addig az USA-ban az utóbbi 60 év tucatnyi elnöke közül mindössze ketten (Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson) töltötték ki úgy hivatali idejüket, hogy életük ilyen tekintetben nem forgott veszélyben.
Merényletkísérlet Reagan ellen, 1981. március 31. |
Az erőszak természetesen nem kerülhette el a legfelsőbb köröket sem. Van valami misztikus abban, hogy a hollywoodi filmipar termékein felnőtt Amerika első elnökgyilkosságát éppen egy színész követte el, aki eközben nem mulasztotta el drámai tehetségét is megcsillogtatni. Miközben John W. Booth egy színházi előadás közben fejbelőtte Lincoln elnököt, hangosan felkiáltott: "Így jár minden zsarnok!" Még ennél is meglepőbb, hogy maguk az áldozatok is sokszor szükségesnek tartották, hogy elképesztő reagálásukkal megfeleljenek a velük szemben támasztott hősies viselkedés követelményeinek.
A cikk teljes terjedelmében a 2006. évfolyam augusztusi számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap