Továbbra sem nyilvánosak a bolgár állambiztonsági iratok
2006. május 4. 10:30
A kommunista állambiztonsági szervek egykori munkatársainak aktáiba továbbra sem lehet betekinteni, mivel erre nincs jogi felhatalmazás, közölte Ivan Komicki, a bolgár belügyminisztérium tájékoztatási osztályának vezetője kedden a közrádióban.
Korábban
A Kommunista Párt egykori |
A minisztérium szándékai alapján több száz, az 1944-es kommunista hatalomátvételtől 1991-ig tartó időszakból származó dokumentumot hoznának nyilvánosságra. Korábban már 235 ezer aktát oldottak fel a titkosítás alól, és a szakértők szerint még több, mint 2 millió akta feldolgozása vár rájuk. Ezek közül a legtöbb 15 évre szóló titkosítása az idén jár le.
Komoly belpolitikai problémát jelent persze, hogy 2002-ben már törvényt hoztak a kommunista belbiztonsági szervek anyagai titkosításának feloldásáról, ám arra azóta sem került sor. A levéltár pénzügyi nehézségekre hivatkozik, ám egyes újságírók az anyag szisztematikus átválogatásával és a problémás dokumentumok tervszerű megsemmisítésével vádolja őket.
A minisztérium közleménye szerint a levéltár munkatársai csak a szokásos selejtezési eljárást végzik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap