Egyházi honlapon cáfolják A da Vinci-kódot
2006. március 13. 11:00
Az amerikai katolikus egyház internetes honlapot indított, hogy megcáfolja Dan Brown A da Vinci-kód című regényének állításait.
Korábban
A honlapon teológusok, kommentátorok, szakértők cikkei és mások magyarázó írásai találhatók - közölte az USCCB, amely a honlappal párhuzamosan dokumentumfilmet is készített ugyanebből a célból. Francis Maniscalco, a Püspöki Konferencia kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a kezdeményezés nem önvédelmi reflex. (Az amerikaiak azonban nem elsők a témában: a brit katolikusok már tavaly júliusban elindították saját Brown-cáfoló oldalukat.)
A megfejtett Jézus oldala: Jesus Decoded.com |
A világszerte közel 40 millió példányban eladott regény alaptételnek fogadja el, hogy Mária Magdolna Jézus felesége volt, és a frigyből utódok származtak, amit a Vatikán és a katolikus egyház két évezreden át eltitkolt. Nemrég beszámoltunk róla, hogy a szerző és a kiadó jelenleg plágiumper miatt áll bíróság előtt Londonban, melyet azonban Brown pont tévedései és pontatlanságai miatt nyerhet meg Az abbé titkait jegyző történészek ellen.
A regény alapján készült filmet Ron Howard rendezésében, a főszerepekben Tom Hanks-szel, Audrey Tautou-val és Jean Renóval május 19-én mutatják be az Egyesült Államokban, míg nálunk már 18-ától látható lesz.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.