A kínaiak szerint ők jártak először Amerikában
2006. január 24. 11:15
Egy 1418-ban készült kínai világtérkép 1763-as másolatát mutatták be a múlt héten Londonban és Pekingben, amelynek alapján azt állítják, hogy kínaiak fedezték fel az amerikai kontinenst, térképezték fel és hajózták körbe a világot. Utánanéztünk, ki áll a szenzációsnak kikiáltott térkép, és a drámai fordulatként beharangozott felfedezés hátterében.
Made in China
A bemutatásra került világtérkép a The Economist múlt heti cikkével indította világpremierjét, amely újraélesztette a hónapok óta tartó szakmai vitát egy nyugalmazott brit tengerésztiszt könyvéről. Gavin Menzies 2003-ban megjelent könyvében ugyanis azzal az állítással szerzett magának páratlan médiafigyelmet, hogy a kínai Cseng Ho Kolumbusz előtt 74 évvel már felfedezte Amerikát. Inkább tengerészeti tapasztalatokon semmint aprólékos történészi kutatómunkán alapuló 1421: Amikor a kínaiak felfedezték a világot című könyve szerint nem csak az Újvilág, hanem az összes kontinens felfedezésében is a kínaiak jártak az élen.
Állításait a szakma légből kapottnak, "merő fikciónak ítélte" - amint azt korábban a történet fogadtatásáról írtuk. Hamar kiderült, hogy a feltételezett kínai-amerikai genetikai hasonlóság nem igazolható, az állítólag Kaliforniában megtalált középkori kínai horgonyok létezését pedig semmiféle dokumentum nem támasztja alá.
Abszurd a Cseng Ho afrikai expedícióját felidéző fejezet egyik következtetése is, miszerint egy nyugat-afrikai szigeten található kőoszlopról indiai nyelvjárású felirata a kínaiak közvetítő szerepének volna bizonyítéka. Ugyanakkor léteznek tények, amelyek vélhetőleg kínai-amerikai kapcsolatokra mutatnak: az első Amerikába látogató európaiak Kelet-Ázsiában őshonos kakasokra bukkantak, Ázsiában pedig amerikai eredetű kukoricát találtak.
Mit mondanak erről a korabeli kínai dokumentumok? Menziesnek semmit, mert ilyeneket nem kutatott soha, ugyanakkor Timothy Furnish, a georgiai Perimeter Főiskola egyetemes történeti tanszékének munkatársa szerint nem is fog: az idegengyűlölő konfucionista hivatalnokok ugyanis azt tanácsolták a Cseng Ho halála után regnáló uralkodóknak, hogy semmisítsék meg az összes tengeri utazásról fennmaradt feljegyzést. Kérdés, mit tudott Cseng Ho és mi köze a térképhez?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.