A kínaiak szerint ők jártak először Amerikában
2006. január 24. 11:15
Cseng Ho érdemei és a kartográfia
Ki volt Cseng Ho? Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, születésekor Ma Sanbao) (1371-1433/35) a Ming-dinasztia (1368-1644) korának leghíresebb admirálisa mohamedán vallású eunuch volt. Mint korábban megírtuk, több száz egységből álló flottája élén 1405 és 1433 között összesen hét alkalommal vezetett látványos és költséges felfedezőutakat az ismeretlenbe. Tengerészi kvalitásai és útjai során tett nagyjelentőségű felfedezései ismertek és elfogadottak. Senki nem vitatja például, hogy az ázsiai partvidék, Ausztrália, az Arab-öböl térsége, valamint az afrikai kontinens korabeli lakossága találkozott a Cseng Ho vezette kínai tengerészekkel, illetve, hogy kereskedelmi, politikai kapcsolatot létesített a korabeli kínai birodalommal. A most bemutatott térképmásolat Cseng Ho ázsiai utazása
Miről mesél a térkép? Nos, a múlt hét elején, Pekingben nyilvánosságra hozott kínai térképmásolat sem igazolja Menzies állításait. A nyilvánosságnak bemutatott 1763-as keltezésű kópia európai térképek alapján készült, s nem tudni, hogy 1418-ra datált eredetijének bármi köze lenne Cseng Ho utazásaihoz. A kínai kartográfia szakértője, Gong Yingyan, a zejiangi egyetem történésze szerint Kínában a térképkészítők a jezsuiták hatására követtek európai mintákat.
Bárki láthatja, hogy a kontinensek partvonalai nagyjából pontosak, Kalifornia viszont szigetet képez, a brit-szigetek hiányoznak, Ausztrália rossz helyre került, a Vörös- és a Földközi-tenger között túl nagy a távolság. E tévedések egy része a korabeli s nem sokkal később készült európai térképeken is visszaköszön, s ezen csak a portugál hajózási tapasztalatok fényében tudtak javítani a térképészek.
A térkép tulajdonosa, Liu Gang kínai ügyvéd, szenvedélyes térkép- és műtárgygyűjtő, öt évvel ezelőtt ötszáz dollárt (kb. 100 ezer forint) fizetett egy pekingi antikváriumban egy elég réginek látszó mind az öt földrészt és a két sarkvidéket is ábrázoló világtérképért. Hiába próbálta azonban Gang térképészeti szakemberek segítségével pontosíttatni legújabb kincse keletkezési idejét, mindenhol érdektelenségbe és visszautasításba ütközött. 2003-ban kezébe került Gavin Menzies említett műve, aminek olvastán az a meggyőződése alakult ki, hogy az általa birtokolt térkép éppen ezen expedíciók eredményeit tükrözi.
Érdemben nem befolyásolja a történetet Gunnar Thompson térképész és az általa vezetett Új Világ Intézet (New World Institute) az alternatív történelem szerelmeseinek szánt nyilatkozata, miszerint "amennyiben a térkép hitelesnek bizonyulna, újra lehetne gondolni a 15. század történelmét".
A 15. század történetét bármikor újra lehet gondolni. Ön szerint érdemes?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.