Hadifogoly kínzókamrák nyomára leltek Londonban

A második világháború legtöbbször megszökött katonája Múzeum az inkvizíció börtönéből Iraki kínzások francia módra Dánia szégyene: német gyerekek a fogolytáborban Terrormúzeum nyílik Argentínában Doktor Mengele japán tanítványai Új brit törvény a szabad információkezelésről

Elektrosokk, tűzforró piszkavas, huszonnégy órás egyhelyben állás, alvásmegvonás akár napokon keresztül, kivégzéssel és szükségtelen sebészi beavatkozással fenyegetés. Csak néhány példa az angolok által a második világháború idején alkalmazott brutális vallató módszerekből.

Fritz Knoechlein, egykori német SS parancsnok 1946. októberétől kezdve "élvezhette" angol fogvatartói "vendégszeretetét". Utóbb kelt panaszlevelében így jellemezte a táborbeli eljárást: a vallomás megtagadása miatt börtönőrei meztelenre vetkőztették és négy napon keresztül megtagadták tőle az alvást. Mivel beismerésre ezt követően sem volt hajlandó, további kegyetlenkedések következtek. Bunkósbottal verték, lelökték a lépcsőn, jéghideg vízzel locsolták, s a gáz szagát is kénytelen volt elviselni, amikor hosszú órákra vigyázállásba kényszerítették a bekapcsolt tűzhely mellett.

Nem ő volt az egyetlen, aki megjárta az angol poklot. A Londoni Ketrecként emlegetett kínzótábor 60 fogolynak tudott egyszerre "szállást biztosítani", s öt szoba állt a vallatók rendelkezésére, amelyekben összesen 3573 ember fordult meg nyolc év alatt. A tábor vezetésére egy, a "témában" már jártas személyt neveztek ki. Alexander Scotland alezredes - akit 1939-ben, ötvenhét éves korában nyugdíjaztak -, az első világháborúban kifejtett sikeres vallató-tevékenységéért korábban már kitüntetésben részesült; minden szempontból megfelelőek látszott tehát a pozíció betöltésére.

A hivatalos iratokra - melyek egy részét a Védelmi Minisztérium továbbra is zárolja - a brit Nemzeti Levéltár aktái között bukkantak rá a Guardian munkatársai. Ezekből tisztán látszik, hogy a központban alkalmazott vallatási formák egyértelműen ellentmondanak a nemzetközi jog által még elfogadott módszereknek, valamint az 1929. július 27-én életbe lépett genfi konvencióban foglaltaknak. Utóbbi alapján minden hadifoglyot megilletett (volna) a seregben betöltött rangjának megfelelő bánásmód, élelmezés és orvosi ellátás. Úgy tűnik, a kormány illetékes tagjai akkoriban, ha nem is nyugodt lelkiismerettel, de mégiscsak szemet hunytak az intézmény működése felett. Részben azért, mert az ily módon megszerzett információk igen hasznosnak bizonyultak, részben azért, mivel egyébként is úgy gondolták, hogy a hadifoglyok megérdemlik az ottani bánásmódot. Kérdés, hogy mit gondoltak azokról a fogvatartottakról, akik a háború befejezése után, ráadásul civilként kerültek a táborba.

A titkosszolgálat egyik beosztottja által a napokban felfedett jelentés egyike tökéletes bizonyíték arra, hogy a táborban ártatlanok kivégzésére is sor került - egy alkalommal mindenképpen. Az irat egy német hadifogoly esetét tárja a nyilvánosság elé, aki némi "lélektani ráhatást" követően aláírta beismerő vallomását, így végül kötél általi halálra ítélték.

A brit levéltári anyagok és a Nemzetközi Vöröskereszt genfi bizottságának archív iratait összehasonlítva fény derült arra is, hogy milyen ügyesen sikerült eltitkolni a kínzótábor működését a segélyszervezet munkatársai elől.