Peruból származik az őskrumpli
2005. október 6. 10:05
A vita eldőlt, egyes-egyedül Peru a burgonya őshazája - jelentette amerikai kutatók legfrissebb eredményére hivatkozva a perui La Republica című lap.
Korábban
Az amerikai Wisconsin Egyetem kutatócsoportja nemrég 261 vadon termő és 98 `háziasított` térségbeli krumplifajta DNS-ének összehasonlító elemzése után mondta ki a verdiktet: a mai krumpli `bölcsője` Peruban van, nem különböző országokból származik. A kutatást vezető Nemzetközi Burgonya Központ munkatársai, Alberto Salas (balra) és David Spooner (jobbra)
"Az eredmény világos. A többnemzetiségű ősburgonyával kapcsolatos hipotézisekkel szemben egyértelműen kiderült, hogy a növényt először Peru déli részének nagy területein nemesítették és termesztették" - idézte az újság a kutatócsoport vezetőjét.
Régészeti leletek szerint Dél-Amerikában több mint hétezer évvel ezelőtt már fogyasztották az étkezési burgonyát, ami - a spanyol hódítók által összerabolt arany, ezüst és drágakő szerény útitársaként - a XVI. század második felében került Nyugat-Európába, majd jutott később kalandos utakon Magyarországra. Honi karrierje a XVIII. század végén vette kezdetét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.