Pollack Mihály: klasszicista építészetünk kimagasló mestere
2005. június 16. 12:40
Sorozatunk legújabb részében Pollack Mihály sírjához látogatunk el Tahitótfalura. A Duna-kanyartól nem messze található településhez az építész több szállal is kötődik: A tahi pincesoron ma is megtekinthető egykori szüreti háza (a korban a Tahi domboldalon virágzó szőlőskertek voltak), valamint saját maga által épített nyaralója.
Pollack Mihály a Múlt-koron |
Eredeti terveket is bemutatnak a Pollack Mihály emlékkiállításon 150 éve halt meg Pollack Mihály A felújított Nemzeti Múzeum |
Ez rögtön olyan jól sikerült, hogy a magát szigorú szabályokkal védő építészcéh rögtön befogadta. 1802-03-ban építette fel a pesti volt Festetics-villát, a klasszicista világi építészet első hazai emlékét. Az 1808-ban alakult Szépítő Bizottság tagjaként nagy szerepe volt a pesti építkezések irányításában. Pesti épületei közül kiemelkedik a Német Színház (1812), és a zene-, és táncterem befogadására tervezett régi Vigadó (1832). Sajnos később mindkét épület elpusztult. 1829-ben kezdte meg a katonai tisztképző iskola, a Ludoviceum építését.
1810-30 között számos polgárházat és palotát is tervezett (Pl. Horváth-ház, illetve Pálffy-ház: Kossuth Lajos u. 3, Wurm-ház: Dorottya u. 6.). Ezek adtak lehetőséget művészete stiláris kibontakozásához. Az 1817-ben épült Almásy-(később Zichy-) palota (Szép u. 6) még barokkos vonásokat mutat, de a volt Festetics-palota (Zrínyi u. 10) már tisztán klasszicista épület.
Vidéki építészetének kiemelkedő példái az alcsúti és dégi kastély, a székesfehérvári és szekszárdi megyeház. Részt vett a pécsi székesegyház 1805-ös helyreállításában. A kor szokása szerint nemcsak tervezője, hanem kivitelezője is volt műveinek, azok építését a legnagyobb gonddal ellenőrizte. Palotaterveinek jellegzetessége a gazdag, hatásos bejárati térkialakítás. Magas fokú téralkotó művészete elsősorban középületeiben bontakozott ki, melyekben az épület funkciójának és művészi megjelenésének tökéletes egységét valósította meg.
Fő műve a Magyar Nemzeti Múzeum palotája, amely 1837-46 között épült fel. Az épület jelentőségét növeli, hogy rendeltetésén messze túlmenve a nemzeti öntudat, és történelem megszemélyesítőjévé vált. Joggal tekinthetjük az európai klasszicizmus remekének, Európa egyik legismertebb múzeumi épületének alaprajzi elrendezése, homlokzati kiképzése, és a belső tér kialakítása okán.
Egy sír három szemszögből: az építész sírboltja (balra), a sírszobor (középen) és a család sírboltja (jobbra). |
Pollack Mihály 1855-ben halt meg, síremléke a tahitótfalui katolikus temetőben található. A monumentális sír már a kapun belépve könnyen észrevehető, Ybl Miklós műve. A négy lépcsőfokon álló szarkofág romantikus stílusú, a két oszlopköteget háromszögű oromzat fogja össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.