Bár a bukás még messze volt, sosem heverte ki Róma a Hadrianopolisnál elszenvedett vereséget
2022. október 10. 18:01 Múlt-kor
Korábban
A háború vége
A Valens halála utáni évekről viszonylag keveset tudunk. A keleti birodalomfélben I. Theodosius lett az új császár, aki egy sikeres római katonai parancsnoknak volt a fia. 379-ben, egy évvel a csata után lett császár, hogy pontosan milyen körülmények között, nem tudjuk. Gratianus mindenesetre elfogadta őt társcsászárként.
Kisebb győzelmeket aratott ugyan, de a kezére játszott az is, hogy a gótok Hadrianopolis után megosztottá váltak, és egy részük Pannóniába távozott és ott telepedett le.
Theodosius megütközött a gótok másik felével Thesszalonikánál 380-ban, ám súlyos vereséget szenvedett, és a helyzetet végül Gratianus segítsége mentette meg egy évvel később.
W. Edward Wigfull: A gótok közelítenek Róma felé
A harcoknak a 382-ben megkötött béke vetett véget, amelyben a gótok, politikai szervezetüket lényegében érintetlenül megtartva, letelepedhettek Alsó-Moesiában.
A birodalom ugyan sikeresen megnyerte magának a békét, és utóbb Theodosius is megkapta a „Nagy” jelzőt, mégis hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a római hadszervezet csődöt mondott.
A császárkori legiók immár nem tudták betölteni a szerepüket, és a kelet-európai pusztákról érkező népek is tisztában lehettek azzal, hogy Rómát képesek lehetnek legyőzni.
A hadrianopolisi csata után csaknem pontosan egy évszázaddal később ez a tudás a Római Birodalom bukásához vezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Férjét indult megbosszulni a szovjet harckocsizó özvegy
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.