Az ókorban az európai kultúráktól sem álltak távol az emberáldozatok

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

Korábban

És Rómában is…

Valójában a köztársasági Róma sem volt teljesen mentes a rituális gyilkosságoktól, engesztelő áldozatként egyidejűleg négy embert, két gallt és két görögöt temettek el élve a római Forum Boariumon. A kegyetlen rítusokat, amelyek miatt a későbbi nemzedékek szégyenkeztek, a háborús ellenségektől való félelem diktálta. Kr. e. 390-ben az Örök Városnak az észak-itáliai gallokkal kellett szembenéznie, Kr. e. 216-ban pedig Hannibál fenyegette a római kapukat a cannae-i csatát követően.

A kutatók szerint a nők és férfiak isteneknek köszönetként szánt élve eltemetése etruszk szokás volt, és Rómában kizárólag ezt a módszert alkalmazták, ezt Titus Livius is megerősítette, a négyszeres gyilkosságot „kevéssé rómaihoz méltó” cselekedetként írta le. De Livius önmagának is ellentmondott, amikor úgy pontosított, hogy a Kr. e. 216-ban megölt négy embert egy „sziklákkal körülvett, évek óta áldozatok vérével áztatott” helyen temették el. A római kegyetlen rítusok tehát egyáltalán nem mentek ritkaságszámba, és nem korlátozódtak kizárólag felnőttekre: amikor Hasdrubál, Hannibál testvére is Itália ellen indult az etruszk jósok tanácsára a rómaiak egy frosinonei gyermeket áldoztak fel: „Élve egy ládába helyezték, melyet a perem szélére vittek és a tengerbe hajítottak.”

Ezen szörnyűségeknek – legalábbis hivatalosan – Róma Kr. e. 97–96-ban vetett véget, amikor a szenátus úgy döntött, hogy minden kegyetlen mágikus és vallási szertartást betilt. „Mindazonáltal az emberáldozatokat, kivételes esetekben továbbra is gyakorolták a császárság végéig” – állítja Francesco Sini, a Sassari Egyetem római jogi szakértője. Valójában idősebb Plinius (aki a Kr. u. 1. században élt) megerősíti, hogy korában is lehetett látni az élve eltemetések rítusát.

Már csak azt kell megtudnunk, hogy a római istenek csak mások imitálása miatt vagy eredetüktől fogva voltak vérszomjasak. Néhány jel arra utal, hogy az utóbbi feltevés az igaz. Egy példa: az ókori Rómában május közepén ünnepelték a Lemuria nevű ünnepet, melynek során a Vesta-szüzek 27 szalmabábut (scirpeát) dobtak a Teverébe. Ennek a szertartásnak az eredete ismeretlen, de tekintve, hogy egykoron Teverét istenként tartották számon, úgy vélik, hogy a Lemuria egy antik ünnep fejlődésének eredménye lehetett, amely során élő scirpeákat dobtak a vízbe.

A latin áldozatokkal kapcsolatban az utóbbi időben napvilágot látott egy új bizonyíték Andrea Carandini, a La Sapienza Egyetem régésze és a kulturális javak legfelsőbb bizottságának elnöke vezetésével a Palatinuson (Róma legősibb részén) végzett ásatásokat követően. A ház alatt, melyben az ókori Vesták éltek, egy a Kr. e. 8. századból származó rétegben egy kislány és egy fiatal nő maradványaira bukkantak. A régész szerint emberáldozatról lehetett szó.

Ha valójában így történt, a Palatinuson történt felfedezés felforgató erővel bírhat: Róma, amely elítélte más vallások atrocitásait, „humanitárius okoknál fogva” leszámolt a gallokkal, kiirtotta Britannia erdőit és elpusztította Karthágót, saját alapjait mocskolhatta be vérrel, nem csak Romulus testvérgyilkosságával, hanem egy ártatlan kislány szörnyű, rituális kivégzésével is. A római anyafarkas tehát azt kockáztatja, hogy egy vérszomjas szörnyeteggé, a latin Quetzalcoatllá váljon.

előző oldal 4 / 4