2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az FBI-t is bevetette John Lennon kiutasítása érdekében a tőle rettegő Nixon elnök

2021. július 28. 15:21 Múlt-kor

Nem ereszt a hivatal

Nem sokkal azután, hogy Nixon győzelmet aratott a választásokon, Lennonék megfigyelését az FBI leállította. A brit zenész immár nem jelentett semmilyen veszélyt az elnökre, ezért a megfigyelése sem volt érdekes. A hivatal malomkerekei azonban lassan őrültek, az elindított gépezetet csak lassan sikerült leállítani.

Leon Wildes megkörnyékezte a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat magas rangú hivatalnokait és az ügy szakértőit. A szervezet vezető ügyvédje, Vincent Schiano maga is nagy Beatles-rajongó volt, amint azt Wildes kiderítette. De az orvosszakértő is megváltoztatta a vallomását, többek között azért, mert Wildes egy eredeti Lennon-autogrammot ígért a szakértő megszállottan Beatles-rajongó fiának.

Lennon maga is megtette a részét, 1973. április elsején, a bolondok napján, egy sajtótájékoztatót hívott össze, amelyben bejelentette a Nutopia megalakulását, egy olyan új nemzetét, amelynek nincsenek sem határai, sem útlevelei, csak lakói, miközben egy fehér zsebkendőt lobogtatott. Emellett Onóval együtt menedéket kértek az Egyesült Államokban.

Ez valószínűleg reakció volt arra, hogy márciusban egy bíró elrendelte azt, hogy Lennonnak két hónapon belül el kell hagynia az Egyesült Államokat. A zenész júniusban fellebbezett. A nyomás megviselte a kapcsolatát Onóval, ebben az időben 18 hónapra elváltak egymástól.

Közben fontos politikai változások is történtek, Richard Nixon politikai karrierjét derékba törte a Watergate-botrány, az új elnök, Gerald Ford pedig nem mutatott akkora érdeklődést az ügy iránt, mint elődje.

1975 októberében végül az Egyesült Államok Fellebbviteli Bírósága felülbírálta a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat eljárását, és Lennon végre megszabadulhatott az állandó nyomástól, amelyet a kiutasítás fenyegetése jelentett. A győzelem akkor vált teljessé, amikor végül Lennon 1976 júliusában megkapta a zöldkártyát is, sőt 1977-ben meghívták őt és Onót az új elnök, Jimmy Carter beiktatási szertartására is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
John Lennon és Yoko Ono nászútjuk keretében szokatlan sajtótájékoztatót tartanak az amszterdami Hilton szálló elnöki lakosztályán, 1969. március 25.Nixon amerikai csapatokat látogat meg Dél-VietnámbanHáborúellenes tüntetők és katonai rendészek szembenállása a washingtoni Pentagonnál, 1967. október 21.John Lennon és Yoko Ono egy, a vietnámi békével foglalkozó konferencián a kanadai Montréalban 1969-ben. Lennon egy „zsák nevetést” tart a kezében, melynek kinyitásakor nevetést játszott le a benne lévő apró magnó, míg Ono az akkori „A háborúnak vége – ha akarod” kampányának egy plakátját mutatja felLennon FBI-aktájának egyik lapja, melyen politikai szervezeteknek való adakozását és e szervezetek kommunikációját követték 1972 elejénLennon és Ono fehér zsebkendőikkel Nutopia kikiáltásakor,1973. április 1.Nixon stábjához intézett búcsúbeszéde közben az elnökségről való lemondása napján, 1974. augusztus 9.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár