Az egykori „börtönsziget” dolgozói voltak a nyolcórás munkanap úttörői
2021. április 21. 18:59 Múlt-kor
165 éve, 1856. április 21-én ausztrál munkások vonultak a melbourne-i parlament elé, hogy érvényesítsék követeléseiket és megvalósítsák a nyolcórás munkaidő bevezetését. A világ más országaiban ez akkor még csak álom volt, viszont Ausztráliában a speciális körülmények lehetővé tették a jobb munkakörülmények kiharcolását. Bár ezeket a sikereket egy ideig nem követték továbbiak a világ fejlett, iparosodott részein sem, mégis ez az évforduló fontos mérföldkővé vált a munkavállalók jogainak történetében.
Korábban
Amikor a nyolcórás munkanap még csak álom volt
Tévedés lenne azt gondolni, hogy a nyolcórás munkanap igénye csak az ipari forradalom megjelenésével egyidejűleg jelentkezett. II. Fülöp spanyol király egy rendelettel már 1593-ban bevezette a nyolcórás munkanapot, bár természetesen ez még csak kiváltságos rétegekre – ebben az esetben az erődítmények munkásaira – vonatkozott. A rendelet szövege így hangzott: „A munkások napi 8 órát fognak dolgozni – reggel és délután négy órát –, az időt pedig úgy kell elosztani, hogy mindenkinek megfelelő legyen: a dolgozók se legyenek kitéve az égető napsütésnek, de a mérnökök is végre tudják hajtani a szükséges munkálatokat. A munka legyen hiánytalan, de a dolgozók egészségének és biztonságának megőrzésével.” A rendeletből kiderül az is, hogy a mediterrán országokra jellemző „szieszta” gondolata sem újkori jelenség.
Az ipari forradalom ugyan magával hozta a technológia fejlődését és az emberek mindennapjainak megváltozását, de az életkörülmények javulása sajnos nem volt ennek a folyamatnak az automatikus velejárója. Robert Owen, az első „úttörő” már 1810-ben kísérletet tett a tízórás munkanap bevezetésére utópikus mintatelepülésén, New Lanarkban. Később, 1827-ben a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra kikapcsolódás szlogen megalkotásával tovább akart javítani a munkások helyzetén, azonban törekvésének még nem voltak támogatói.
Owen gondolata megelőzte korát, hiszen a chartista mozgalmak is csak az 1840-es években tűzték zászlajukra a nyolcórás munkaidő bevezetésének igényét. 1847-ben a törvényi szabályozás alapján Angliában a nők és gyerekek munkaidejét korlátozták csak – ezt is tíz órára –, míg Franciaországban 1848-tól vezették be a munkaidő tizenkét órában megállapított maximalizálását.
A világ egyig távoli szegletén fekvő, „börtönszigetként” elhíresült Ausztrália a munkások jogainak érvényesítésében túlszárnyalta az akkor még jóval iparosodottabb és fejlettebb nyugati világot. A jogok kiharcolásáig azonban ott is hosszú út vezetett.
Az 1788-tól érkező fegyencek számára még nem adatott semmilyen jog, sztrájkra pedig nem is gondolhattak. Napkeltétől napnyugtáig dolgozniuk kellett, egyedül a vasárnapjuk volt szabad. Pontosabban ez sem egészen, mert kötelező miselátogatás általános előírásként szerepelt. Először 1791-ben „lázadtak fel”, de ekkor csak a napi ételadagok „reformját” szerették volna megvalósítani.
A 19. század elején a brit törvények szabályozták a munkaviszonyt, ami értelemszerűen a munkaadóknak kedvezett. 1822-ben egy lelkipásztor, James Straighter ötszáz korbácsütést, elzárást és egyéb büntetést is kapott azért, mert követőit arra biztatta, hogy kérjenek magasabb béreket és nagyobb ételadagokat munkájukért.
Az első „szakszervezetek” – például a nyomdaipari munkások – az 1830-as évek elején alakultak, de eleinte még heves ellenállásba ütköztek. A helyzet viszont tovább romlott, mert egyre több telepes érkezett a gyorsan gyarapodó városokba, így a boltoknak gyakran tizennégy órás nyitvatartási időt kellett meghatározni. Ennek csökkentését a „korai zárás mozgalom” vezette be, de az üzletek nyitvatartási ideje így is alig csökkent tizenkét óra alá.
Egy másik fontos tényező, amely meghatározta az 1850-es évek munkás mozgalmait, a fegyencek új célállomása volt: Tasmánia. Ennek következtében Sydney-ben és Melbourne-ben munkaerőhiány alakult ki, így a kereslet-kínálatnak megfelelően a munkásoknak nagyobb mozgástere maradt jogaik érvényesítésére, mint az ipari forradalomtól dübörgő, nyugat-európai országban dolgozó társaiknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap