Az egyetemépítő Budapest – a főváros fejlődő felsőoktatási terei
2020. július 13. 14:32 Jancsó Ágnes
Az első „budapesti” egyetem 1395-ben nyitotta meg kapuit. Az óbudai egyetem alapítását IX. Bonifác pápa hagyta jóvá Luxemburgi Zsigmond kérésére, azonban a művészeti, orvosi, jogi és teológiai tudást kínáló intézmény az 1410-es évek végére megszűnt. Több mint 600 év telt el azóta, és ma már az ELTE, a Műegyetem, a Corvinus mellett közel húsz, folyamatosan fejlődő egyetem közül választhatnak az érettségizők, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusának újjáépítése, korszerűsítése nemrég fejeződött be, a Testnevelési Egyetem átalakítása pedig még folyamatban van.
Korábban
Megújult a MOME zugligeti campusa
Közel 140 éve, 1880-ban indult el az Iparművészeti Tanoda műfaragászati képzése az Andrássy úton, a Zeneakadémia régi épületének négy termében.
A folyamatosan bővülő intézmény 1896-tól a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Iparművészeti Palotában folytatta működését egészen 1954-ig, ekkor költözött át az akkori Iparművészeti Főiskola egy része a Farkasdy Zoltán tervei alapján épült Zugligeti úti épületbe.
A magyar formatervezés központjaként számontartott és a 2005 óta Moholy-Nagy László fotográfus, festő és ipari formatervező nevét viselő egyetem (MOME) zugligeti campusának fejlesztése 2014-ben kezdődött meg és tavaly fejeződött be.
A három ütemben megvalósuló kreatívipari beruházás keretében a Technológiai Park részeként adták át 2016-ban a fa-, fém-, textil- és egyéb anyagokhoz köthető dizájntevékenységeknek otthont adó Műhelyházat.
2018-ban pedig a 4 000 négyzetméteres Média- és Műteremházat, ahol az anyagkísérleti labor, a grafikai stúdiók és a térkísérleti labor kaptak helyet. A terveket a CET Építésziroda készítette Csomay Zsófia és Németh Tamás vezetésével.
A fejlesztés utolsó fázisában a 3h Építésziroda, Csillag Katalin és Gunther Zsolt tervei alapján nem csupán a fővárosi védettséget élvező főépület és a klasszicista stílusú Gondűző villa újult meg, hanem új épületekkel, kutató- és tudásközponttal is bővült a campus. A könyvtár, a MOME Szíve közösségi tér és újjászülető ősfás parkja pedig mindenki előtt nyitva áll.
Az 1880-ban megalapított Iparművészeti Tanoda első hároméves képzését öt diák végezte el Mátrai Muderlak Lajos szobrászművész vezetésével. Azóta a hazai művészeti képzés egyik bástyájaként ismert Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen – működésének közel 140 évében –több mint 14 ezer növendék tanult.
Az oktatás színvonalát a kezdetektől fogva a kor jelentős alkotói biztosították, a tanárok között találjuk Kós Károly építész, író, grafikus, Haranghy Jenő festő- és iparművész, Ferenczy Béni szobrász, Kozma Lajos építész, iparművész és Ferenczy Noémi gobelin- és festőművész nevét is.
A diákok közül a művészeti élet olyan kiváló képviselői kerültek ki, mint a bűvös kocka feltalálója, Rubik Ernő, Janáky István építész, Rofusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező vagy Jankovics Marcell filmrendező.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap