Az egész világot lenyűgözte erotikus táncaival a „Bronz Vénusz”, Josephine Baker

A modern Nefertiti

Apja talán Eddie Carson fekete varietédobos volt, ám az is lehet, hogy egy meg nem nevezett fehér férfi, merthogy Carrie McDonald olyan kórházban hozta világra a kislányát 1906. június 3-án, ahová fehér segítség nélkül nem juthatott volna be. A kicsi korán megtanulta, hogy csak magára számíthat. Tizenkét évesen kimaradt az iskolából, újságot árult, takarított, bébiszitterkedett. Egy év múlva már megkereste a kenyerét mint utcai előadó, tizenöt évesen egy St. Louis-i kórus tagja lett, és férjhez ment.

Házassága Willie Wells öntödei munkással csupán hónapokig tartott: Josephine a korban szokatlan módon anyagi tekintetben egész életében önálló maradt. Egy vándorszínész-társulattal hónapokig járta az országot, eljutott a New York-i Broadwayre, ahol megismerkedett a vasúti hordár William Bakerrel. Hozzáment, a frigy ugyan most sem bizonyult hosszú életűnek, de a Baker nevet Josephine egész életében megtartotta.

A Revue Negre nevű varietécsapattal Párizsba utazó, anyagilag független, önálló nő karrierjét mégiscsak egy férfi egyengette. A legenda úgy szól, hogy Guiseppe Pepito Abatino, egy szicíliai gróf látta meg benne a tehetséget, és tanácsokkal látta el. Ének- és tánctanárhoz küldte, humoros koreográfiákat eszelt ki számára. Úgy tartják, a műanyag banánokból készült kis szoknya, ami felett Josephine szinte semmit, legfeljebb egy gyöngysort viselt, szintén a gróf ötlete volt.

Neki jutott eszébe az is, hogy a Marigny Színház porolja le Offenbach La Créole című operettjét: a darab Bakerrel a címszerepben 1934 karácsonya előtt viharos sikert aratott. Abatino – sejthetjük – jóval több lehetett egyszerű menedzsernél, Josephine mégsem ment hozzá feleségül, talán azért sem, hogy függetlenségét látványosan megőrizze. A gróf 1936-ban halt meg, addigra a sztár imázsa már tökéletessé csiszolódott.

Fellépései a Folie Bergére-ben, majd saját klubjában igazi attrakciók voltak: hol egy hatalmas virággömbből ereszkedett alá, hol a Chiquita nevű gepárd kísérte a színpadon, és az állat gyémántokkal díszített nyakörvéről beszélt „tout Paris”, azaz a város divatos és gazdag elitje. Lábánál hevert nemcsak az erotikára éhes publikum, de a művészvilág is: a francia fővárosban élő író, Ernest Hemingway szerint a legszenzációsabb nő volt, akit valaha látott; Pablo Picasso modelljének kérte fel, és modern Nefertitinek nevezte, Jean Cocteau pedig úgy vélte, az erotika megtalálta benne a stílusát.

A költő, mivel kitűnően rajzolt, több skiccet is készített Bakerről, akit aztán 1929-ben a Vanity Fair magazin meztelenül fotózott le: a kép az Art Deco egyik legnagyszerűbb emléke, rajta Baker a híres iparművész, Jean Dunand ékszereit viselte bronzbarna bőrén. Abatino tanácsára Josephine moziszerepeket is vállalt. A trópusok szirénje még némafilm volt, egy „egyszerű” bennszülött lány története, aki beleszeret egy fehér (nős) férfiba. Papitou követi szerelmét Párizsba, ahol hozzá kell szoknia a civilizációhoz: ezt a sémát ismétli az 1934-es ZouZou (Jean Gabinnel a férfi főszerepben!) és az 1935-ben készült TamTam hercegnő is.

Ami a grófot illeti, az élelmes újságírók kiderítették, hogy Abatino valóban szicíliai volt, de egyetlen csepp kék vér sem folyt az ereiben. Mégis a hajdani kőművesinas, aki állítólag Bakerért hagyta el a családját, és akinek sok iskolája sem lehetett, valahogy ösztönösen ráérzett a kor ízlésére, amikor meglátta a jövendő világsztárban a lehetőséget.

1. A modern Nefertiti
2. Eszem a zúzádat!
3. 12 szivárványgyerek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek