Ártatlan civilek lemészárlásától az ágyúzó Jeanne d'Arcig: hét tény a százéves háborúról
2018. november 28. 12:48 Múlt-kor
Korábban
Totális háború?
Gyakran hallani, hogy a „totális háború” a modern, iparosodott kor terméke. Nehéz azonban olyan szegmensét találni akár a francia, akár az angol társadalomnak, amelyre ne hatott volna ki a százéves háború. A parasztság mindkét országban központi szerepet játszott a harcokban – ennek eredményeképpen súlyos veszteségek is érték. Tagjait sokszor közvetlenül célba is vették: mivel a főként általuk fizetett adók tartották működésben a haderőt, a civilek bántatlansága egyáltalán nem volt biztos a százéves háborúban – az adófizetők támadásával az angolok a francia korona erőforrásait is támadták.
Emellett ahogy egyre jobban elhúzódott a háború, annál inkább öltött „nemzeti” jelleget – már amennyire ilyenről beszélhetünk a középkorban –, ezáltal egyre kevésbé volt ok a civil lakosság kímélésére. Ez angol részről teljesen tisztán kivehető például Sir John Wingfield 1355-ös leveléből, aki Eduárd walesi herceg, avagy „a fekete herceg” (1330-1376) kíséretében szolgált. Wingfield a következőképpen ír:
„Bizonyosnak tűnik, hogy amióta megkezdődött a háború a francia király ellen, soha nem történt még akkora pusztítás egy vidéken, mint ezen a portyán. Mert a vidék és a városok, amelyek el lettek pusztítva (…) több bevételt termeltek Franciaország királyának háborúja megsegítésére, mint fele királysága (…) amit be is tudtam bizonyítani autentikus dokumentumokból, amelyeket különféle városokban az adószedők házaiban találtam.”
Wingfield volt „a herceg ügyeinek intézője”, aki a gazdasági ügyeket tartotta kézben, és a fenti sorokat az úgynevezett „grande chevauchée” („nagy kavalkád”) után írta. Ez egy óriási büntetőhadjárat volt, amelynek során Dél-Franciaországban 500 különféle települést pusztított el egy 6000 fős angol sereg, beleértve falvakat, városokat és várakat, és amely mintegy 18 000 négyzetkilométerre terjedt ki. A „fekete hercegnek” nem volt elég véghezvinni a pusztítást – számokban is tudni akarta, mekkora kárt okozott az ellenségnek, ezért magával vitte Wingfieldet és más hivatalnokokat is az útra. Az ilyesfajta hadjáratok pszichológiai hatását – a bizonytalanságot és félelmet, amelyet gerjesztettek – nehezebb mérni, azonban tény, hogy a háború előrehaladtával a harang kondulása Franciaországban ugyanannyira jelenthette az ellenség közeledtét, mint az imára hívást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap