2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor egymillió liter sör hullámzott London utcáin

2014. október 20. 16:42

Kétszáz éve, 1814. október 17-én hétfőn egy (rém)álomba illő katasztrófa verte fel a londoniak nyugodt életét: a főváros legnagyobb sörfőzdéjének fatartályai felmondták a szolgálatot, aminek következtében több mint egy millió liter sör ömlött ki az utcára. A "sörcunami" 9 ember halálát okozta.

A Meux and Company Brewery 1810-ben a mai London központjának főútján, a Tottenham Court Roadon építette fel a "The Horse Shoe"-ra keresztelt sörgyárát. A komplexum legnagyobb tartálya 6,7 méter magas volt, benne pedig 3500 gallon (570 ezer liter) erjedt barna sört tároltak.

1817. október 17-én délután a fából készült tartály körüli egyik vaspánt nem bírta a terhelést és elpattant. Egy órával később az egész tartály meghasadt és olyan félelmetes erővel szabadult ki belőle az erjedésben lévő forró ital, hogy a gyár hátsó kőkerítését is játszi könnyedséggel átszakította. Miután a folyam több tartályt és egyéb tárolót is megrongált, összesen 1,4 millió liternyi sör ömlött ki az utcákra. A gyár a St Giles szegénynegyedében állt, amely a korabeli London legnépesebb kerületének számított: a terület olcsó bérlakásaiban főként prostituáltak, nélkülözők, valamint bűnözők éltek.

Az árvíz percek alatt elérte a George Street, illetve a New Street vonalát, s több mint négy és fél méteres hullámmal tarolta le a házakat. Kettő ház azonnal összedőlt, az egyikben Mary Banfield és leánya éppen teát készítettek, mindketten életüket vesztették. Egy másik ház alagsorában az előző napon elhunyt kétéves kisfiú virrasztását tartották, a négy hozzátartozónak esélye sem volt kijutni a föld alól, nyomban megfulladtak a habzó áradatban.

A hullámok a Tavistock Arms nevű kocsmába is betörtek, amelynek teteje beomlott a tizenéves Eleanor Cooper csapos halálát okozva. A kutatások szerint összesen nyolc ember veszítette életét a bizarr szerencsétlenségben, három sörfőzőmunkást még idejében sikerült kimenteni a haboktól, egy negyediket pedig a romok alól húzták ki. Több ház tetőszerkezete is beomlott a környéken, ugyanis nem bírta a rá felmászó járókelők súlyát.

Korabeli metszet a sörcunamiról

Szinte azonnal beindult a katasztrófaturizmus, amely nem csupán drasztikus látvánnyal, hanem ingyen sörrel is kecsegtetett. Több száz ember indult meg edényekkel a közeli utcákból, többen pedig inni kezdték a távolabbi utcákban is térdig érő sört. Néhány nappal később a halálos áldozatok száma kilencre emelkedett, ugyanis egy londoni alkoholmérgezést kapott.

Néhányan pénzért mutogatták a sörfolyam következtében elhunyt rokonukat, hogy el tudják őket temetni, az újságok pedig arról számoltak be, hogy még egy hónappal később is orrfacsaró bűz terjengett a környéken. A sörgyárnak 23 ezer fontos kára keletkezett - ez mai árfolyamon 1,25 millió font, azaz 483 millió forint. A bíróság szerint személyi mulasztás nem történt, ráadásul a gyárosoknak sikerült visszaigényelniük az elfolyt sör után előre befizetett adókat, ami megmentette őket a csődtől. A katasztrófa után a fából készült tartályokat fokozatosan felváltották a betonból készült tárolók. A The Horse Shoe Breweryt 1922-ben lebontották, ma egy színház áll a helyén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár