A történelem hét legnagyobb alfahímje
2020. június 2. 12:02 Múlt-kor
Korábban
Az apa, aki ott sem volt
Bertold Wiesner különös módon termékenyítette meg gyermekei anyját, a folyamat legkellemesebb részét ugyanis kihagyta.
Az osztrák doktor feleségével, Mary Bartonnal az 1940-es évek elején alapította meg az Egyesült Királyság első termékenységi klinikáját, amelynek működése során több száz kliensüket verték át.
A páciensek ugyanis nem tudták, hogy a beígért magasan kvalifikált – és természetesen anonim – donor, aki a spermát biztosította a mesterséges megtermékenyítéshez, az esetek mintegy kétharmadában maga Wiesner volt.
A canterburyi érsek ráérezhetett valamire, ugyanis nem sokkal megnyitása után „Belzebub mesterkedésének” nevezte a klinika tevékenységét.
Az osztrák biológus – aki egyébként a parapszichológiai kutatások és fogamzásgátló-szerek kifejlesztése mellett elsőként fedezte fel, hogy a terhes nők vizeletéből ki lehet mutatni a magzati rendellenesség, valamint a vetélés valószínűségét – a feltételezések szerint évente legalább húsz alkalommal működött közre spermadonorként.
Ily módon 1943 és 1962 között mintegy 300-600 gyermeke született, de egyes becslések szerint ez a szám akár az ezret is elérheti.
A dologra akkor derült fény, amikor Barry Stevens kanadai filmrendező és David Gollancz londoni ügyvéd kutakodni kezdtek apjuk után.
Egy, a doktor fia segítségével készült DNS-teszt megállapította, hogy mindkettejük vér szerinti apja Wiesner.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap