A történelem hét legtöbb gyermeket szülő asszonya
2015. június 4. 13:38
Korábban
A 62-es klub
Olasz családi fotó a 20. század elejéről
Az iowai Clinton Mirror című lap 1914. augusztus 15-én számolt be egy Gravata névre hallgató toszkán asszony esetéről, aki élete során 62 gyermeknek adott életet. Gravata maga is egy hármas ikerpár egyik tagjaként született, és felcseperedve egy olasz paraszthoz ment feleségül. Az asszony szüléseinél egyfajta szakaszosság volt megfigyelhető. Először egy lányt szült, ám ezután előbb hat fiúnak, a következő évben pedig további ötnek adott életet, majd két hármas és egy négyes ikerpár következett. Ezt követően további 36 lány - köztük több ikerpár - édesanyja lett, végül pedig levezetésként még 4 fiút is szült, örökre beírva ezzel nevét - az ún. Gravata-eset főszereplőjeként - a szülészeti évkönyvek lapjaira.
A kaliforniai Sausalito News 1923. szeptember 29-i számában egy hasonló ügyről is beszámolt. Az esetet, miszerint egy szegény angol takács felesége - ugyanúgy mint Gravata - 62 gyermeket szült, eredetileg egy Newcastle történetéről szóló könyvben jegyezték le. Bár arról nem tettek említést, hogy az asszony egyes szüléseknél hány gyermeket hozott világra, a könyv információi szerint 46 fiú és 4 lány élte meg a felnőttkort.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap