A pápa sem tudott békét teremteni Imre király és lázadó öccse, II. András között
2020. november 30. 14:55 Németh Máté
Korábban
A harcok kiújulnak – Imre és a pálca varázsa
A testvérharc az 1200-as béke után három évvel, 1203 őszén újabb fejezettel bővült. III. Ince pápa továbbra is levelekkel árasztotta el a feleket, amelyekben igyekezett a két szembenálló fivér küszöbönálló harcát megakadályozni.
Andrást kötelezte, hogy tartsa magát a korábbi békéhez, majd egy másik üzenetben megígérte neki, hogy fia követheti majd őt a hercegi tisztségben, annak minden javadalmával, Imrét pedig arra buzdította, hogy küldje öccsét a Szentföldre.
Az elmérgesedett helyzetet azonban már nem lehetett elsimítani, a király és a herceg a Dráva folyó partján, Varasdnál találkozott egymással, hogy a kard döntsön a tisztázandó hatalmi kérdésekben.
Az események rekonstruálása nehézkes, egy évekkel a történtek után született beszámoló szerint Imre aggodalommal telve tapasztalta, hogy öccse tábora nagyobb, több katonát számlál, mint az övé. Tanácsosai ugyan azt javasolták neki, hogy meneküljön, amíg nem késő, ő azonban egy meglepő, bátor tettre szánta el magát.
A király egymaga indult meg az ellenség táborába kezében egy pálcával, hogy véget vessen a viszálykodásnak. Miután a katonákhoz érve elkiáltotta magát, hogy „utat az ország királyának”, az ellenség sorai megnyíltak előtte, és mintegy sorfalat képezve engedték tovább a merész uralkodót, aki, miközben öccse felé vette az irányt, megjegyezte, „Majd meglátom én, ki meri kezét emelni a felkent királyra!”. Andrást ezt követően fogolyként vitte magával a jelenettől megdermedt ellenségei gyűrűjében.
Hogy így történt-e az esemény, vagy sem, azt nem tudjuk, mindenesetre ezt követően a herceget már Esztergomban találjuk, ahol bátyja börtönében raboskodott (feleségét, a gyanú szerint a viszálykodásban és feszültségkeltésben szerepet játszó Gertrúdot hazaküldte Imre, ő csak a király halála után tért vissza az országba). A kényszerpihenő nem sokáig tartott András számára, pár hónap után kiszabadult a fogságból, miközben Imre úgy döntött, ideje László fiát királlyá koronáztatni, noha az ekkor mindössze három éves lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap