A mesék Arthur királyától Heinrich Himmlerig sokan kutattak megszállottan a Szent Grál után
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Kupák armadája
Ha valaki manapság kezdene a Grál keresésébe, akkor alighanem azzal szembesülne először, hogy már milyen sokszor megtalálták. Több templom, kolostor vagy múzeum állítja magáról azt, hogy ő őrzi Jézus kelyhét.
A spanyolországi Leónban, a Szent Izidor-bazilikában őrzik a Doňa Urraca-kelyhet, amelyről a közelmúltban feltételezte két kutató, hogy az esetleg a Grál lehet. Az ékkövekkel bevont arany és ónix kupa 11. század óta található meg a bazilikában, előtte viszont egy ibériai emír kapta Kairóból. A helyiek ezzel köszönték meg neki, hogy segített az egyiptomi éhezőkön.
A tárgy vizsgálatakor kiderült, hogy valóban a Kr. e 2. és a Kr. u. 1 század között készült, ám a korszak kutatói szinte kivétel nélkül elvetik, hogy ez a tárgy lehetett Jézus kelyhe.
A valenciai kehely is magának vindikálja ezt a szerepet. A sötétvörös achátból készült ivóedényt Palesztinában vagy Egyiptomban készíthették a Kr. e. 4. és a Kr. u. 1. század között, amint erről az arab nyelvű felirata is tanúskodik.
A hagyomány szerint Szent Péter apostol Rómában használta a miséken. Később Szent Lőrinc vitte el a mai Spanyolország területére a római hatóságok zaklatásai elől. Az első biztos említése azonban csak 1134-ből származik.
Híres tárgy még a genovai kehely, amely egy hatszög alakú edény. A zöld üvegből készült kehely akkor került a genovaiak kezébe, amikor a keresztesek 1101-ben elfoglalták Caesareát. Még Türoszi Vilmos történetíró is megemlékezett róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap