A középkor 10 legjelentősebb mérnöki csúcsteljesítménye
2020. október 7. 17:44 Múlt-kor
Korábban
A Naviglio Grande csatornája
A mérnöki tervezés és kivitelezés egyik legnagyobb középkori eredményei a vízszabályozáshoz kapcsolódnak. Ennek ékes példája a lombardiai Naviglio Grande, amely a Ticino folyót köti össze Milánóval.
A város körül egymásba kapcsolódó csatornarendszer ezen szakaszának története 1157-ben egy várost védő vízelvezető árok kiásásával indult. Húsz évvel később a csatorna már közel ötven kilométer hosszúságot ért el. Medrét a munkások teljesen kézi erővel bővítették és szélesítették, illetve vízi utakat is létrehoztak Lombardia földjeinek öntözésére.
A grandiózus vállalkozás 1272-re fejeződött be, amikorra az egész csatorna hajózhatóvá vált és 116 helyről több mint 500 négyzetkilométernyi földet öntözött. A Naviglio Grande 12-50 méter szélességű és több gát is alátámasztja. Nem csoda, hogy nagyon gyorsan jelentős hajózási útvonallá vált és az 1970-es évekig megőrizte jelentőségét.
Az avignoni Szent Bénézet híd
A hídépítés a középkor emberét fontos feladat és olykor nagy kihívás elé állította. A cél a folyókon minél gyorsabb és minél biztonságosabb átkelés biztosítása volt. Számos példát felsorakoztathatnánk e kategóriában, de mindközül az egyik legnagyobb az avignoni Szent Bénézet híd volt, amely a Rhone folyót szelte át Avignon városánál.
A legenda szerint az első híd ezen a helyen 1177 és 1185 között épült fel egy Bénézet nevű pásztorfiú irányítása alatt, akinek látomásában Jézus mutatta meg a hídépítés titkát, sőt egy hatalmas kőtömböt is emelt a folyóban, amely a szerkezet alapját képezte.
Ez az első híd fából készült és egy ostrom során megsemmisült. A második hidat 1234-ben építették, ez 900 méter hosszan, 22 szikla segítségével ívelt át a folyó felett. A 4,9 méter széles híd íve helyenként meg is tört a folyón belüli szigetek elérhetővé tétele érdekében. A híd a 17. századig használatban marad, annak ellenére, hogy olykor egy-egy szakasza beleomlott a folyóba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap