A középkor gyilkológépei, a lovagok

2015. augusztus 14. 18:23

Korábban

Gyilkosok minilovakon

A csapatok időnként egész erődöket is megpróbáltak bevenni, aminek sikere akkoriban kizárólag az ostrom gyorsaságán múlott. Bár többféle ostromgépet használtak, a fő cél a várfalak mögött rekedtek demoralizálására és a félelemkeltés volt. A támadók kreativitása a muníció kiválasztásában szinte határtalan volt: állati tetemek, méhkasok, foglyok levágott fejei, sőt élő foglyokat is berepítettek a várfalon belülre.

A harcmezőn zajló ütközetekben alulmaradó lovagoknak számolniuk kellett azzal, hogy vereség esetén az életükkel fizetnek. Az ellenségnek azonban olykor több hasznot hozott, ha a legyőzött ellenfelet foglyul ejtette, hogy váltságdíjat kérjen értük. A drága fegyverzetet azonban mindenképpen elvette. A több falu árát érő fegyverzetről számtalan tévedés él ma a köztudatban, a legnagyobb tévhit, hogy a lovagok ólomsúlyú páncélt hordtak. A 12-13. században a lemezpáncélok még ismeretlenek voltak, a vitézek egy hosszú és feszesen a testre simuló, sárgaréz gyűrűkből összekapcsolt láncinget viseltek helyette, alá pedig egyszerű szöveting került.

A fejet évtizedeken keresztül az ún. normann sisak védte, amely a szemeket és a szájat szabadon hagyta. A keresztes háborúk során a 13. században elterjedt csuporsisak már az egész fejet védte, ám többször is beigazolódott a védőfelszerelés nyilvánvaló hátránya: egy-egy forró nyári napon gyakran többen fulladtak meg vagy kaptak hőgutát a sisak miatt, mint ahányat leterített az ellenség.

Még a kutatók is sokáig úgy gondolták, hogy a harcosok kardja legalább hat-hét kilót nyomott. Ebben az esetben azonban igen kevés lovag lett volna képes tartósan fogni a harci eszközét. Valószínűleg olyan fegyverekkel harcoltak, amelyek 3 fontnál (1,5 kg) nem voltak nehezebbek. A régészek már azt is bebizonyították, hogy a lovak nagyságát is túlbecsültük. A félelmetes lovagok valószínűleg egy mai pónilónál épphogy nagyobb harci lóval vonultak hadba.

Mindezen közkeletű tévedések azonban semmit sem vonnak le abból a tényből, hogy a lovagok élete teli volt veszéllyel. A régészeti tanúságok szerint alig ismerünk olyan lovagsírt, ahol a maradványokon ne lett volna többféle sérülés is: volt, hogy a fél fogsorukat kiverték, a koponyacsontokon horpadások, a kar és lábszárcsontokon pedig vágásnyomok tucatjai éktelenkedtek, s szinte nem találtak olyan középkori harcost, akinek ne lett volna eltörve valamelyik bordája.

előző oldal következő oldal 3 / 5