A kilenc legelterjedtebb tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2020. június 22. 11:57 Múlt-kor
Korábban
A szovjetek elsöprő számbeli fölénye
A náci propaganda előszeretettel alkalmazta a végeláthatatlan keleti hordák sokasága ellen harcoló német csapatok képét, ez azonban kizárólag a propaganda világában létezett.
A valóságban 1941-ben a szovjetek végig tiszta létszámhátrányban voltak. 1941. június 22-én a Balti-tenger és a Fekete-tenger között elterülő négy nyugati katonai körzet 2,3 millió emberrel rendelkezett, míg a tengelyhatalmak 4,5 millió emberrel támadtak a Szovjetunióra.
A Wehrmacht 3,35 millió embert összpontosított erre a célra, az utánuk következő legnagyobb erő a román hadsereg volt a maga 600 000 emberével, északon pedig a finnek 530 000 fővel csatlakoztak a hadjárathoz.
Amikor a Vörös Hadsereg 1941 decemberében Moszkvánál ellentámadásba lendült, a szovjet létszámhátrány még nagyobb volt.
A levéltárakban elérhető statisztikák szerint december 1-jén a szovjetek 576 500 katonát és 574 harckocsit tudtak bevetni a német Közép Hadseregcsoport ellen, amely ekkor 1,2-1,9 millió emberrel bírt,
1800 harckocsi és rohamlöveg kíséretében. A németek nem csupán háromszoros létszámbéli fölényben voltak tankok tekintetében, de a Moszkva közelében ellenük bevetett szovjet harckocsik csupán egyharmada volt modern T–34 vagy KV–1 típusú, a többi az addigra már elavult könnyű harckocsi kategóriába tartozott.
A háború további menete során a németek fokozatosan elvesztették számbéli fölényüket – az egyre növekvő szovjet ipari kapacitásnak köszönhetően –, de legfényesebb 1941-es győzelmeiket egyértelműen ennek birtokában aratták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap