A béke és a haladás szolgálatára ajánlotta fel „véráztatta” vagyonát Alfred Nobel
2023. november 27. 11:20 Múlt-kor
Korábban
Békedíj dinamittal töltve
A legtöbb bírálatot emellett a népek közötti megbékélés ösztönzőinek kiosztott békedíj váltotta ki, egyrészt azért, mert ennek volt a legnagyobb politikai tartalma, másrészt sokan furcsállották, hogy éppen egy haditechnikai eszközöket feltaláló vegyész akart békedíjat osztani. Egyes politikusok erkölcstelennek tartották, hogy az elismerést „véráztatta” vagyon alapozta meg.
Nobel háború és béke ügyében képviselt álláspontját illetően megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint – az élete utolsó éveihez kötődő – hadi jellegű találmányainak hasznosításakor az üzleti érdek győzedelmeskedett a háborúellenes elvei fölött. Emellett kiemelik, hogy a Nobel sikereit megalapozó dinamit elsősorban nem hadi célokra készült, hanem hegyi utak, bányák, alagutak kialakításához szükséges robbantások elvégzésére.
Mások szerint azonban közel sem volt olyan békepárti Nobel, mint ahogyan azt állítják róla. A kérdésben tanúsított véleményét valószínűleg nagyban befolyásolta a békeaktivista Berta von Suttner grófnő iránt táplált reménytelen szerelme. Levelezésük szerint Nobel osztozott a nő békevágyában, de a háborúk elleni fellépést teljesen más eszközökkel képzelte el.
Egyik alkalommal azt írta neki, az ő gyárai hamarabb fogják megszüntetni a háborút, mint a grófnő által szervezett békekongresszus. Végül a viták elcsitultak és 1901-ben átadták az első díjakat. A sors fintora, hogy négy évvel később, a békedíjjal jutalmazottak között Berta von Suttner is szerepelt.
A Nobel-díj több száz tudós életét változtatta meg visszafordíthatatlanul. A nem lebecsülendő anyagi jutalom mellett a társadalmi és erkölcsi elismerés a mai napig nemcsak a díjnak megítélt személyek, hanem tudományos közösségek, egyetemek, egész országok megítélésére is hatással van.
Gabriel García Márquez 1982-ben kapott irodalmi Nobel-díjat
A „miért kapott valaki Nobel-díjat?” nagy izgalmakat és vitákat generáló kérdés után azonnal felkúszik a második helyre a „valaki miért nem kapott meghívást a tudományos elit klubjába?” felvetése.
A díj odaítélésével kapcsolatban – ahogyan Palló Gábornak a Magyar Tudomány 2001-es, Nobel-díjjal foglalkozó különszámában megjelent tanulmányából kiderül – sem a végrendelet, sem az odaítéléssel megbízott testületek nem dolgoztak ki alapelveket, nem véletlenül.
1990-ben Mihail Gorbacsovnak ítélték meg a Nobel-békedíjat
Ha megtették volna, rengeteg támadás érné őket, ráadásul felelősségteljesen a tudományos eredmények közötti preferencia alapját lehetetlen meghatározni. A díjat 1901 óta évenként adják át, kivételt néhány háborús év jelentett csupán. 1968-tól közgazdasági Nobel-díjat is osztanak, amelyet a svéd központi bank alapított fennállásának 300. évfordulóján.
Számos magyar, illetve magyar származású tudós részesült már a tudományos élet talán legnevesebb díjának számító elismerésben. A 2023-as év különösen izgalmas volt ebből a szempontból: a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalin biológus kapta Drew Weissmannal megosztva a hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését megalapozó biokémiai kutatásaikért, a fizikai Nobel-díjat pedig Krausz Ferenc fizikus Pierre Agostini és Anne L’Huillier kutatókkal megosztva attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszereikért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.