Németh Miklós: jól álltak a csillagok
2014. szeptember 9. 12:15 MTI
Ma is büszke vagyok arra, hogy tevőleges résztvevője lehettem annak a folyamatnak, amely a határnyitáson keresztül elvezetett Németország és Európa újraegyesüléséig - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Németh Miklós. A korábbi miniszterelnök abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az általa vezetett kormány huszonöt évvel ezelőtt, 1989. szeptember 10-én - pontban éjfélkor - nyitotta meg a határt az országban tartózkodó NDK-s menekültek előtt.
Korábban
Nem engedélyért ment Moszkvába
"Jól álltak a csillagok" - mondta Németh Miklós, hangsúlyozva: a politikai palettán akkor olyan szereplők voltak, akik együttműködve, egymásban bízva olyat tudtak alkotni, ami egy évszázadban egyszer vagy kétszer fordul elő. Az egykori kormányfő mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet vezető, Helmut Kohl német kancellár, idősebb George Bush amerikai elnök és II. János Pál pápa szerepét emelte ki.
Az interjúban visszaemlékezett azokra a lépésekre, amelyek a szeptember 10-11-i határnyitást lehetővé tették. Németh Miklós - aki 1988. november 24-től 1990. május 23-ig állt az egykori Magyar Népköztársaság utolsó, illetve az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányának élén - hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésének első pillanatától ellenezte a Keletet és a Nyugatot mesterségesen elválasztó, akkor már műszakilag is elavult vasfüggöny felújítását.
Azon az állásponton volt, hogy a határőrizetet a modern világ követelményeinek megfelelően, korszerű eszközökkel kell megoldani. A morális megfontolások mellett a felújítás gazdasági és pénzügyi nehézségekkel járt volna, ezért már 1988 végén úgy döntött, hogy ezt a "tételt" kihúzza a költségvetésből. Az okok között szerepelt az is, hogy Budapest akkoriban Béccsel együtt pályázott az 1995-ös világkiállítás közös megrendezésére, és el akarta kerülni, hogy a vasfüggönnyel azonosítsák Magyarországot. Ezért döntött úgy, hogy miniszterelnökként első külföldi útja a "tábor" szokásai ellenére nem a Szovjetunióba vezet. 1989 elején Franz Vranitzky osztrák kancellárral találkozott, és tájékoztatta a vasfüggöny lebontásának szándékáról. "Vranitzky meglepődött, de örült" - mondta.
Mihail Gorbacsov szovjet államfőt március elején kereste fel. "Moszkvába nem azért utaztam, hogy engedélyt kérjek, hanem hogy elmondjam: a gazdasági és pénzügyi nehézségek, az erkölcsi megfontolások miatt a 20. század végén anakronisztikus egy ilyen határ. Ezért a határőrizetet másként fogjuk megoldani" - emlékezett vissza. Gorbacsov megköszönte a tájékoztatást, és tanácsadója felé fordulva csupán annyit mondott: "Miklós megoldja".
A szovjet vezetőt azonban nem csupán a vasfüggöny lebontásáról tájékoztatta. Az eredetileg 20 percesre tervezett találkozó végül csaknem kétórás volt. Beszámolt a többpártrendszer bevezetésének szándékáról, továbbá felvetette a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok, illetve a szovjet fegyverek kivonásának szükségességét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap