Bűzlik, de iható a 200 éves kőedényben talált szesz
2014. augusztus 22. 12:45
Kétszáz éves kőedényt hoztak a felszínre búvárok egy balti-tengeri hajóroncsból. A nagyjából 1 literes leletről a felirat nyomán eredetileg azt hitték, hogy ásványvizet tartalmaz, de az előzetes vizsgálatok során kiderült, alkohol van benne.
Korábban
A búvárrégészek még júniusban, a Gdanski-öbölben található F53.31 nevű (más néven: Glazik) hajóroncs kutatása közben találták meg a kétszáz éves leletet. A lezárt, jó állapotú kőedényről először azt hitték, hogy ásványvizet tartalmaz, miután azonosították rajta a Selters címkéjét. Az egykoron világhírű ásványvíz forrását a németországi Niederselters község határában fedezték fel a középkorban, s legendás gyógyhatása miatt közel 1000 évig fogyasztották Európában.
A nagyjából 1 literes kőedényt a Selters-víz forrásától 40 kilométerre található Ranschbachben gyártották. A leletet a további vizsgálatok céljából egy gdynia-i laboratóriumba szállították, hogy megnézzék, Selters-víz van-e benne, esetleg valamilyen más folyadékkal töltötték meg.
A kutatókat kisebbfajta meglepetés érte, amikor felbontották az edényt, abban ugyanis 14 százalékos alkoholt találtak. A laboratóriumi vizsgálatok alapján azt feltételezik, hogy vodka vagy gin lehetett a szesz, mindenesetre az már biztos, hogy a folyadék iható.
"Ez azt jelenti, hogy nem mérgező, igaz, nincs valami jó illata" - mondta el a Gdanski Tengerészeti Múzeum egyik munkatársa. A szakemberek egyelőre nem tudták megmondani, hogyan került a jól lezárt kőedénybe az alkohol, ám feltehetően arra valamikor 1806 és 1830 között kerülhetett sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén 18:05
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap