Az első világháború máig élő örökségei
2014. január 21. 13:19
Filmpropaganda
Az Alexander Bogdanov filozófussal folytatott eszmecseréje során 1907-ben Lenin a mozgókép kapcsán a következő megállapítást tette: "a tömegek oktatásának egyik legfontosabb eszköze". Az első világháború határozottan bebizonyította a kommunista teoretikus igazát. Habár az első mozgókép elkészülte óta közel két évtized telt el, a világégés kezdetén még viszonylag új volt a moziélmény - később csak az Egyesült Államokban 2500 film készült 1915 és 1918 között. Hamarosan Európában is rájöttek, hogy mekkora erő rejlik a képkockákban, s a britek el is készítették a saját filmjüket - ebbe egyébként az 1916-os somme-i csata alatt készült felvételek is belekerültek -, amelyet az amerikai közvéleménynek szántak, nem titkolva céljukat, hogy rávegyék Washingtont: lépjen be a háborúba az antant oldalán.
A Maciste alpino című olasz film egyik jelenete
Olaszországban a Luigi Romano Borgnetto és Luigi Maggi rendezők által készített Maciste alpino című 1916-os film a véres ütközetek értékeit emelte ki, arra ösztökélve a hallgatóságot, hogy azonosuljon a hős főszereplő katonával. Azonban nem mindegyik film állt ki a háború mellett. A szintén 1916-ban bemutatott Civilizáció című film a békéért kiáltott, néhány jelenetét a csatatereken forgatták, bemutatva annak borzalmait. A két véglet között egy harmadik út is kezdett kibontakozni a filmiparban: ennek egyik legnagyobb gyöngyszeme a Charlie Chaplin által jegyzett Fegyvert vállhoz (1918) volt, amely valahol a tragédia és a komédia között mutatta be a fronton átélt horrort.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap