Hogyan lett „áruló” Görgey?

2013. szeptember 12. 12:35 Csernus Szilveszter

Korábban

Az áruló-mítosz valódi oka

Az árulás rágalmának tényleges oka a sorok között már a vidini levélben is felfedezhető. Kossuth ugyanis azon fáradozott, hogy megteremtse az alapot az újrakezdésre. Ehhez előfeltételként meg kellett tartani az emberekben a nemzet erejébe vetett hitet, hogy bízzanak a jövőbeni sikerben, hogy senki se érezze hiábavaló áldozatnak a reformkort, az önvédelmi háborút és a szabadságharcot. Emellett el kellett hitetnie a nyugati hatalmakkal, hogy az önálló Magyarország erős állam, nem középhatalom. Elég például Mátyás birodalmára visszagondolni. Ebből a gondolatkörből, a hatalmi vákuum alternatív betöltéséből nőtt ki a dunai népek összefogásának, vagy akár konföderációba tömörülésének a terve is.

Tehát ha a szabadságharc kudarcának oka a katonai túlerő, akkor az a veszély bármikor újra fennállhat. Ezzel a beismeréssel nem lehetne a nemzetben a jövőbe vetett hitet megtartani. Ellenben ha árulás a kudarc oka, a vereségért egy személy a felelős, akkor nem abban van a hiba, hogy Magyarország önerőből nem volt képes a két nagyhatalom között helytállni. Ezért mondta mindig Kossuth, hogy a szabadságharc elbukott, ami belső problémára utal, nem pedig azt, hogy a szabadságharcot egyszerűen leverte a katonai túlerő – ahogyan pedig valójában történt.

Görgey Artúr kertészkedés közben 1890 körül

Kossuth hamis múltértékelését, Görgey bűnbakként való feláldozását tehát nem gonosz szándék, nem egyszerű felelősség-átruházás motiválta, hanem a nemzet hitének megőrzése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a kiegyezés után Kossuth – bár megtehette volna – nem tért haza (annak ellenére, hogy nem egyszer egyenesen parlamenti szék várta) továbbra is kitartott elvei mellett és ette az emigráció keserű kenyerét.

Kevesen tudják, de az áruló-mítosz nem egyedül Kossuth találmánya és felelőssége. A vidini levelet csak 1849. decemberében ismerhette meg Magyarország a Pesti Hírlapból, de addigra már népdalok zengtek az itthon is bűnbakká váló Görgeyről. Verd meg Isten azt a Görgeyt / Még ahová temették is; / Ebek nyalják fel annak vérét, / Mért adta fel a magyarok erejét – szól például a bogyiszlói népdal, de Vörösmarty Mihály Átok című versében is hasonló hangvétellel találkozhatunk. Az itthoniak szemében valóban gyanúsnak tűnhetett az, hogy míg a tábornokokat Aradon kivégezték, a tisztekre bitófa, vagy börtön, a honvédekre pedig bujkálás vagy kényszersorozás várt, Görgeyt a császár sértetlenül Klagenfurtba internálta.

Ennek valódi oka Péterváron keresendő. I. Miklós cár már a nyár folyamán csodálta Görgey katonai zsenialitását – két levelében Napóleonhoz is hasonlította –, akit meg akart a maga számára menteni azzal a ki nem mondott céllal, hogy esetleg saját seregébe vegye. A cár viszont csak annyit tudott elérni, hogy az osztrákok által követelt Görgeyt akkor adják ki, ha az osztrákok garanciát vállalnak, hogy nem végzik ki. Összességében tehát azzal, hogy Görgey nem vállalta a további reménytelen harcot és letette az orosz szuronyok előtt a fegyvert, megmentette a még menthetőt is a saját fején kívül: katonái életét is.

Görgey a kiegyezés évében kelt nyílt levelében az események elferdítésével vádolta Kossuthot, és megkérte, hogy vonja vissza „áltanait”, és hajoljon meg végre a katonai szaktekintély előtt. 1884-ben Klapka György és több száz volt honvédtiszt olyan memorandumot írt alá, amelyben nem tekintik Görgeyt árulónak, de ez kevésnek bizonyult „Kossuth apánk” szavai ellen. Sőt az áruló-mítoszt a Kossuth-kultuszt is favorizáló marxista történetírás még a tudományos körökben is fenntartotta. Reményeink szerint a magyar hadtörténelem egyik legkiválóbb alakja, hadi akadémiák tananyaga, az eltelt időt is figyelembe véve megkapja a hozzá méltó emlékezetet.

előző oldal 4 / 4