2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt özvegy Horthy Istvánné

2013. április 18. 17:15 MTI, Múlt-kor

Életének 96. évében, csütörtök reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona - közölte a család.

Horthy Miklós egykori kormányzó menyét - aki fiával az angliai Lewisban élt - várhatóan Magyarországon, Kenderesen helyezik örök nyugalomra. Horthy Istvánné a rendszerváltozás után többször hazalátogatott, s kérte, hogy Horthy végakaratának megfelelően Portugáliában eltemetett apósának hamvait Kenderesen, a családi kriptában helyezhessék el. Az újratemetésre 1993. szeptember 4-én került sor.

Az ifj. gróf Edelsheim-Gyulai Lipót és verőczei gróf Pejacsevich Gabriella harmadik lányaként születő Edelsheim Gyulai Ilonát, Horthy Miklós kormányzó fiának özvegyét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011. május 21-én Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Anyósával, Jószáshelyi Purgly Magdolnával, a kormányzó feleségével való kapcsolatáról bővebben olvashat a Múlt-kor Magazin 2012. őszi számában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár