Kinek drukkoltak a diktátorok?

Ugyan Adolf Hitler nem állt nagy futballrajongó hírében, a nácik komoly propagandaerőt láttak a labdarúgásban, amelynek életébe komoly beleszólásuk volt. A német csapatoknak náci karlendítéssel kellett üdvözölniük a díszpáholyban helyet foglaló nemzetiszocialista potentátokat, akiket mindezeken túl pártindulók fennhangon történt éneklésével örvendeztettek meg. Bár Hitler elkötelezte magát az erős, egészséges ifjúság kinevelése mellett, inkább az ökölvívást és az atlétikát részesítette előnyben.

Nagy port kavart, amikor 1998-ban a brit Times cikket közölt The 50 worst famous football fans (Az ötven leghírhedtebb futballrajongó) címmel, amelyben nem kevesebbet állított, minthogy a Führer élt-halt a Schalke 04-ért. Az írást a patinás német egylet igazgatósága nem hagyhatta szó nélkül, s a riposztban kézzel-lábbal tiltakoztak az ellen, hogy Hitler a – nácik hatalma idején amúgy sikert sikerre halmozó – gelsenkircheni alakulatnak szurkolt volna. Hitler befolyása a futballra minimális volt, nem tudni, hogy egyetlen csapatnak is drukkolt volna, élete egyetlen futballmérkőzését pedig a propagandából jelesre vizsgázott 1936-os berlini olimpián tekintette meg a helyszínen.

Sokkal ismertebb Benito Mussolini kötődése a Lazióhoz. A Duce rajongott a csapatért, s gyakran feltűnt a stadionban, amelyet ő építtetett meg, felváltva ezzel a régit, a Stadio del Partito Nazionale Fascista-t. Azonban Mussolini személyes támogatása sem volt elegendő ahhoz, hogy a Lazio scudetto-t, azaz olasz bajnoki címet nyerjen, így a fasiszta vezető egyre inkább a nemzetközi porondra tekintett, s az olasz nemzeti válogatott sikeréért kezdett szorítani. Mussolini egyébként a Bologna csapatát is kedvelte, amely 1925, 1929, 1936, 1937, 1939 után 1941-ben is bajnokságot nyert.

Szintén közismert Francisco Franco futballszerete, amelynek legfőbb haszonélvezője a királyi gárda, a fővárosi Real Madrid volt. A labdarúgás – elsősorban a Real – fontos szerepet játszott a külföldi imázsa javításán dolgozó Franco-rezsimnek, amely igazi propagandaeszközt látott a blancók sikerszériájában, mikor a Santiago Bernabeu elnök vezetésével ötször nyerték meg zsinórban az Európa Kupát. Bernabeu gyerekkori jóbarátja volt a Caudillónak, s hamar felismerte, hogy a 110 éves klub az ország kulturális nagykövete lehet. Érdekesség, hogy Franco eredetileg a városi riválisnak, az Atleticónak szurkolt, amely a hadsereg csapata volt, s csak később kezdett közeledni a Real felé.

Nem maradhat ki a sorból, Sztálin, aki a Dinamo Moszkvának szurkolt. A moszkvai klubot a Generalissimus egyik leghírhedtebb hóhéra, Lavrentyij Pavlovics Berija, a Szovjetunió titkosszolgálatát 1938 és 1953 között vezető grúz származású politikus alapította. Sztálinnak amúgy is szívügye volt a futball: amikor a "legyőzhetetlennek" hitt Szovjetunió csodák csodájára 1952-ben veszített Jugoszlávia legjobbjaival szemben, a dühtől fulladozó Sztálin azonnal elrendelte a válogatott gerincét alkotó CSZKA Moszkva csapatának szélnek eresztését.

A Steaua 1986-ban

Nagyon nehezen tudja magáról lekaparni a pártállami csapat jelzőjét a bukaresti Steaua is. A hadsereg anyagilag támogatta a csapatot, megalapításától kezdve egészen 1998-ig, de a csapat stadionja, a Gencea, még mindig a hadügyminisztérium tulajdonában van. Maga Nicolae Ceausescu is szárnyai alá vette a csapatot, méghozzá úgy, hogy kényszertranszferekkel segítette az 1986-ban BEK-et nyert csapat játékosállományának megerősítését – így került a bukaresti csapathoz a román labdarúgás két élő legendája, a Kárpátok Maradonája, Gheorghe Hagi és Gheorghe Popescu is. Ceausescu segítsége nagyban hozzájárult, hogy a klub a nyolcvanas években sorozatban hatszor bezsebelje a román bajnoki címet, s európai rekordot felállítva 106 mérkőzésen veretlen maradjon.

A közelmúltban elhunyt diktátoroktól sem volt idegen a sport, különösen ami a labdarúgás szeretetét illeti. Így volt ezzel a líbiai forradalom idején meggyilkolt Muammar Kadhafi, akinek személyes holmijai között egy a Liverpool FC logójával díszített bögre is előkerült. A kapcsolat elsőre ugyan nem tűnik életszerűnek, de tény, hogy a bukott diktátor fia, Al-Saadi Gaddafi profi futballistának készült, s azt tervezte, hogy befektet a csapatba. Oszama bin Laden állítólag Arsenal-drukker volt, s a hetvenes években több mérkőzést is megtekintett a Highbury-ben. Később fiát egy Ian Wright-mezzel lepte meg, őt pedig minden bizonnyal a Vörösök legendás tábora, amikor a következő nótára gyújtottak rá: „"Osama, woah-oh / Osama, woah-woah-woah-woah / He's hiding in Kabul / He loves the Arsenal" (Oszama, Oszama, Kabulban bújkál, szeretni az Arsenalt).

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2018

• Több mint hétezer éves sajtkészítők nyomaira bukkantak Dalmáciában
• Széchenyi István apaszerepben
• Velünk evő középkor
• A történelem hét legrosszabb foglalkozása 
• II. András és IV. Béla
• A két Tisza
• Nellie Bly, az első száguldó riporter
• A zsibói Wesselényi-kastély
• Impresszumok forradalma