2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így változott a futball 1866 óta

2012. július 9. 15:50

Nem sok módosítás történt a labdarúgásban azóta, hogy az angol szövetség 1863-ban lefektette az alapszabályokat. A sportág szabályalkotó testületének (IFAB) csütörtöki döntése, a játékvezetőket segítő technikai találmányok, így a gólvonalbíró alkalmazásának engedélyezése ugyanakkor mérföldkő a futballban. Íme a legfontosabb szabályváltozások 1866 óta.

1866: engedélyezik az előre passzokat

Az 1863-ban Ebenezer Cobb Morley által megalkotott, majd a brit szövetség, a Football Association (FA) támogatását élvező első szabályok első módosításaira alig három évet kellett várni. Az ekkor még akár 183 méter hosszú és 91 méter széles pályán játszott játékban forradalmi változást jelentett a passzolás újradefiniálása. Kimondták ugyanis, hogy engedélyezett az előre passzolás, de csak abban az esetben, ha a gólvonal és a labdát megkapó játékos között van legalább három védekező játékos. Ez volt az első lépés a modern rugbyben lesnek tartott szabálytól a ma a futballban ismeretes lesszabály irányába. 1866-ban azt is elhatározták, hogy a kapuson kívül mezőnyjátékos nem érhet kézzel labdába.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár