A legkeresettebb náci háborús bűnösök
2012. július 18. 13:58
Korábban
Vlagyimir Katriuk
Az 1921-es születésű Vlagyimir Katriuk az ukrajnai Csernovic városhoz közeli Luzany faluban született. Katriuk a Simon Wiesenthal Központ szerint aktív szerepet vállalt az 1940. évi katyńi mészárlásban, amit az érintett azóta is tagad. A Szovjet Kommunista Párt által elrendelt bűncselekményben főként lengyel hadifoglyok likvidálására utasított Sztálin. KGB-dokumentumok szerint Katriuk különösen tevékenyen vett részt a vérengzésben, egy tanú állítása szerint egy gépfegyver mögött fekve minden menekülőre rálőtt.
Ezt követően 1942-ben belépett a nácik Schutzmannschaft 118. zászlóaljába, hogy harcoljon a szovjet partizánok ellen. 1944 augusztusában Katriuk egész zászlóaljával disszidált, s csatlakozott a francia ellenállás nácik elleni harcához. Ugyanebben az évben belépett a Francia Idegenlégióba, s egyike volt annak a 20-25 önkéntesnek, akik arra kérték francia parancsnokukat, hogy a frontra mehessenek a nácik ellen harcolni. Az összecsapásokban súlyosan megsérült, s egy franciaországi kórházban ápolták két és fél hónapig. Később a szövetségesek oldalán az itáliai fronton, Monaco közelében is harcolt. Katriuk 1951-ben Franciaországból Kanadába emigrált, ahol 1959 óta méhészként él feleségével Quebecben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap