Hatvan éve történt: a Barbarossa-hadművelet

1

A második világháború második szakaszát Hitler Szovjetunió elleni offenzívája nyitja meg 1941. június 22-én. A Barbarossa-terv 3 hónapot irányoz elő a Szovjetunió lerohanására egy 300 km-es frontszakaszon 3 súlyponttal: Leningrád, Moszkva és Ukrajna felé. Annak ellenére, hogy Sztálint a britek és saját titkosszolgálata is többször figyelmezteti egy német offenzívára, teljesen váratlanul éri a támadás az országot, mert a tényeket Sztálin egész egyszerűen nem hiszi el. A németek célja az ország nyersanyaglelőhelyeit megszerezni, mert csak ezek birtokában lenne esélyük Nyugat-Európa és az Egyesült Államok elleni hadviselésre. A német, finn, szlovén, olasz és román csapatok szinte akadálytalanul szállják meg a Szovjetunió nyugati területeit. Szovjet részről teljes mozgósítást rendelnek el, megkezdődik a lakosság és az ipari üzemek áttelepítése, alkalmazzák a - már Napóleon ellen is bevált - fölégetett föld taktikáját. Ezt követően a szovjetek megtették a legvakmerőbb lépést, amely egyik közvetlen okozója volt a háborúnak, amennyiben ezt egyáltalán ilyen okra vissza lehet vezetni. Kihasználták, hogy a kicsiny, de bizonyos középosztályi pozíciókkal rendelkező jugoszláv kommunista párt beépült a felső hadvezetésbe és az egykori oroszbarát hagyományok alapján egy kommunista orientációjú tábornoki csoportot szervezett meg. Az ekkor már a tengelyhez csatlakozó Jugoszláviában 1941 áprilisában végrehajtottak egy szovjetbarát puccsot, Szimovics tábornok vezetésével. Ennek a kormánynak csak annyi ideje volt, hogy a Szovjetunióval megkössön egy örök barátsági szerződést, aztán a németek Magyarországgal együtt és Magyarországon keresztül bevonultak Jugoszláviába. Ez már félreérthetetlen jel volt és a szovjet kormányzat is tudta, hogy ezután mi következik. Ha a szovjet kormányzat németekkel kapcsolatos politikáját megvizsgáljuk, láthatjuk: nem voltak ütődöttek, számoltak a német veszéllyel. Egy elég figyelemre méltó információ van a szovjet koncepcióról. Vlaszov tábornok 1944-ben tárgyalt Himmlerrel, és erről van egy feljegyzés, ismert a jegyzőkönyve. Ott Vlaszov - elég furcsa módon, mivel semmi érdeke nem fűződött hozzá, hogy erről az elmúlt dologról beszéljen Himmlernek - előadta, hogy '41 elején Sztálin koncepciója, amit a felső tisztikar tagjainak egy titkos gyűlésen előadott, az volt, hogy Németország ereje egészségtelenül megnőtt, ezért elkerülhetetlen lesz vele szemben a háború. Ez a sztálini szóhasználatban azt jelentette "a háború elkerülhetetlen", hogy a Szovjetunió meg fogja támadni azt az országot, amellyel úgyis elkerülhetetlen a harc... Teljesen a német elképzeléseknek megfelelően, nagyjából '42-'43-ra tervezték ezt a támadást. Kihasználva Németország nyugati lekötöttségét, egy nagy balkáni hadműveletet terveztek, le a Boszporuszig. 1941 áprilisában azonban már nyilvánvaló volt, hogy a helyzet annyira kiéleződött, hogy ez akár egy német támadást is lehetővé tehet. A szovjet politika ettől kezdve hónapokon keresztül arra volt beállva, hogy most már akár megalázkodással is, de eltérítse Németországot ettől a támadástól. Számolva azzal, hogy az adott katonai helyzetben ez a támadás a németeknek távolról sem volt egyértelmű érdeke. Ehhez a megalázkodáshoz, a nyilatkozatokon kívül, hozzátartoztak olyan gesztusok, hogy a Szovjetunió elismerte az összes német hódítást. A kollaboráns rezsimekkel diplomáciai kapcsolatot létesített. Vichy-ben volt szovjet követ, Párizsban TASSZ-ügynökség létesült. Ennek Ilja Ehrenburg volt a vezetője, ennek alapján írta meg később a "Párizs bukása"-t. Elismerték a Tiso-féle Szlovákiát, a Pavelics féle Horvátországot. Sőt, ahogy az új jugoszláv kollaboráns kormány megalakult, a Szovjetunió azonnal bejelentette, hogy a elismeri status quot és a hozzá menekült Szimovics-párti tiszteket kiutasította szovjet területről. A további lépésekhez tartozott az is, hogy amikor a japán külügyminiszter látogatást tett Németországban, és átutazott a Szovjetunón, Sztálin személyesen jelent meg Sigemicu külügyminiszter üdvözlésére a pályaudvaron. Ez a külügyminiszter igen nagy felértékelése volt. Drámai hangnemben mondta neki, hogy "a németekkel mi minden áron fenn akarjuk tartani a kapcsolatot, nekünk minden áron barátoknak kell maradnunk..." Alexander Werth, orosz emigráns származású, amerikai tudósító, akinek a könyve - ugyan nem teljes változatban - Magyarországon is megjelent, leírta, hogy a szovjet vezetés ekkor már nemcsak számolt a német támadással, hanem - eltérően a későbbi hruscsovi beállítással - történtek katonai lépések is a felkészülésre. A szovjetek óvakodtak attól, hogy provokáló módon csapatösszevonásokat hajtsanak végre a határövezetben, de elitalakulatokat helyeztek el ott, és ezeket igyekeztek tüzérségileg megerősíteni, sőt még a repülőgép bázisokat előretolni. Ennek nem volt nagy jelentősége, mert a szovjet légierő akkor is, ugyanúgy, ahogy az egész háború alatt, igen gyenge volt. Leírta azt is, hogy Sztálin a tavasszal a tisztavatón - ugyanis mint a nagy államfők általában, személyesen avatta a tiszteket, már egy német támadásról beszélt. Ez nem a nyilvánosság előtt elhangzott beszélt, de a nyugati tudósítóknak, egyebek között Werthnek is odaadták. A '41-es május elseji díszszemle után pedig közölték a tudósítókkal, hogy ezeket az alakulatokat, amelyeket csak a szemlére hozták fel, azonnal küldik vissza a határövezetbe.