Michelangelo több mint száz rajza látható Bécsben
2010. október 11. 11:30 MTI
Michelangelo Buonarotti több mint száz rajzát mutatja be a bécsi Albertina múzeum kiállítása, amely a múlt héten nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Korábban
A tárlat több mint két évtized után az első nagy kiállítás az osztrák fővárosban a reneszánsz művészóriás életművéből.
A festő, szobrász, építész után összesen mintegy hatszáz, eltérő mértékben kidolgozott rajz, vázlat maradt fenn. Művészettörténészek szerint ez viszonylag kevésnek számít. Michelangelo életének 89 évéből 75 éven át aktívan alkotott és valószínűleg 20-30 ezer vázlatot készített, de sokat megsemmisített - mondta Achim Gnann, a kiállítás kurátora.
A bécsi tárlat a vázlatokon keresztül megkísérli bemutatni Michelangelo egész életművét, látható egyik korai rajza - egy Giotto után készült másolat - éppúgy, mint a művész Krisztus keresztre feszítését ábrázoló, közel nyolcvanéves korában készített rajzai. Külön termet foglalnak el az egyik főművéhez, a vatikáni Sixtus-kápolna mennyezetfreskóihoz készült vázlatok.
A kiállítás anyagának egy része az Albertina saját gyűjteményéből való, másokat magángyűjteményekből és olyan neves külföldi múzeumokból kölcsönöztek, mint a firenzei Uffizi képtár, a párizsi Louvre, a New York-i Metropolitan és a londoni British Museum. Az egyik kiállított darab, a Titüosz megbüntetése címen ismert rajz II. Erzsébet angol királynő gyűjteményéből (Royal Collection) való.
A tárlat előkészületei alatt, a megnyitóhoz közeledve ismét kiújult a vita néhány, Michelangelónak tulajdonított rajz eredetiségéről. A vita érinti az - éppen grafikai gyűjteményéről híres - Albertina tulajdonába tartozó nyolc mű többségét is. Achim Gnann határozottan védelmébe vette a múzeum állományába tartozó darabokat. "A kételkedők csoportja mindössze két-három főből áll, a mi nézetünkkel, amelyet ez a kiállítás is képvisel, széles körben egyetértenek a kutatók" - mondta a csütörtök esti ünnepélyes megnyitón.
A tárlat a rajzok eredetiségét többek között egy videofilmmel is igyekszik alátámasztani, amely a Sixtus-kápolna freskóinak egyik kész jelenetét veti össze a - megkérdőjelezett eredetiségű - vázlattal. A kettő nem teljesen egyforma, hanem az alkotói folyamatot tükröző változatokról van szó. Ez bizonyítja, hogy a kiállított rajz nem egyszerű másolat vagy hamisítvány - mondta Gnann.
A kiállítás január 9-ig látható az Albertinában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.