Antikváriumokban árulták a leselejtezett iratokat

1861. december 8-án hirdetés jelent meg a Magyarországon is ismert bécsi, Wanderer című népszerű napilapban. Egy császárvárosi antikvárius-könyvkereskedő, Johann Schratt kínált eladásra régi iratokat. A hirdetés felkeltette a bécsi rendőrhatóságok figyelmét, az ügyben nyomozás indult, mintegy 30 csomónyi iratot lefoglaltak. Az antikvárius az iratokat Hungarica és Transilvanica (10 csomó), valamint Varia Austriaca (20 csomó) címen két sorozatba sorolta.

Schratt a kihallgatásán elmondta, hogy az iratokat több forrásból szerezte. Mivel felmerült a gyanú, hogy az iratok egy része az 1690 és 1848 között működött magyar udvari kancellária levéltárából származik, a rendőrhatóság az 1860-ban ismételten felállított magyar udvari kancellária irattári igazgatója, Rudolf Muchmayer szakvéleményét kérte ki a bécsi cs. kir. rendőr igazgatóságon, a következő év elején felvett, az Ő Felsége Személye Körüli M. Kir. Minisztérium (a továbbiakban: FSzKM) iratanyagában, másolatban fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint.

Muchmayer 10 csomónyi, 1515 és 1849 között keletkezett iratanyagot vizsgált meg, és megállapította, hogy azokban valóban vannak a fennállott kancellária levéltárába tartozó iratok. A jegyzőkönyvhöz német nyelvű összefoglaló iratjegyzéket mellékeltek. A kancellária ugyanakkor csupán az elsősorban a 19. század első felében keletkezett iratokat tartalmazó 9. csomóra tartott igényt. A többi iratot a rendőrhatóság vissza kívánta szolgáltatni Schrattnak, mint jóhiszemű tulajdonosnak, végül azonban az uralkodó 2000 forinton megvásárolta azokat és a titkos levéltárba (Geheimes Haus- Hof- und Staatsarchiv) helyeztette.

1869-ben az FSzKM újra eladó iratokról szóló hírekről szerzett tudomást. Ez alkalommal Schratt mellett egy másik közismert bécsi magánszemély, Theodor Petter neve is felmerült. Míg Schrattól ez alkalommal mindössze 120 db dokumentumot foglalt le a rendőrség, addig Petter megjelent a minisztériumban, és 2289 db magyar és erdélyi vonatkozású, történeti értékű iratot hagyott letétben.

A történeti értékű iratok gyűjtése ebben az időszakban kétségtelenül divatos volt. A hagyatékokból, antikváriusoktól és egyéb úton összevásárolt iratokból jelentős gyűjtemények jöttek létre. Mind a Schratt-féle, mind a Petter-féle iratok jelentős része azonban nyilvános levéltárból, a magyar udvari kancellária levéltárából származott, ezért joggal merült fel a kérdés, hogy mikor és hogyan „tévedhettek el” korabeli kifejezéssel élve.

Az 1861. évi nyomozás eredményeként a bécsi rendőrhatóság feltételezte, hogy a feloszlatott kancelláriai levéltárnak a Batthyányi kormány által 1848-ban elrendelt Bécsből Budára, majd Budáról Pestre szállítása kapcsán, a szállítást felügyelők gondatlanságának eredményeként tűntek el iratok. Ezt a magyar királyi kormányszervek a későbbiekben némi fenntartással kezelték, más kézzelfogható eredményre azonban nem jutottak.

Az ún. Schratt-féle, illetve a Petter-féle iratok visszaszerzése hosszadalmas és problematikus volt.

Az ügy folytatása a MOL oldalán

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2017

• Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
• Szinyei Merse Pál: Majális
• Szacsal, Nopcsa-kastély
• Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
• A Közel-Kelet amazonjai 
• Cornelia, a Gracchusok anyja
• Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
• Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora