A gyötrelem művészei Rómában
2009. november 22. 12:49 MTI
Négyszáz év választja el őket, mégis egymás mellett állítják ki ezen az őszön Caravaggio (1571-1610), a nagy olasz mester és a 20. század egyik meghatározó alkotójának számító ír Francis Bacon (1909-1992) festményeit Rómában.
Korábban
Caravaggio csaknem 400 éve halt meg, Bacon 100 éve született. Mindketten a valóság fájdalmas arcát tükrözik, bár a realizmushoz való viszonyuk nehezen lehetne ellentétesebb. A római Galleria Borghese közös tárlatán kitűnik, hogy mindkét festő az emberi forma bűvöletében élt és a lehető legkifejezőbb portrékat alkotta.
Caravaggio és Bacon is radikális újítónak számított a maga korában: az előbbi a manierizmus torzító idealizmusa ellen lépett fel, makacsul ragaszkodott a realista ábrázoláshoz, Bacon pedig az absztrakció uralma idején is kitartott az emberi formák mellett. "Bacont és Caravaggiót művészetük intenzitása jellemzi" - fejtette ki a Reutersnek Michael Pepiatt, a kiállítás egyik kurátora, aki Bacon barátja volt és életrajzot is írt róla.
Mindkét festő a melegek ikonjának számít, mindketten zseniális, ugyanakkor tragikus sorsú, meggyötört emberek voltak, akiknek életére rányomta bélyegét az erőszak. Bacon szeretője öngyilkos lett, Caravaggiót pedig gyilkosság vádjával halálra ítélték - ezek a drámák rányomták bélyegüket műveikre is. "Mindketten tudatában voltak annak, milyen rövid az élet és milyen törékeny az emberi lét, és mindketten ki is fejezték ezt az érzést művészetükben" - jelentette ki Pepiatt.
Bacon 17 alkotása látható Caravaggio 14 képe mellett, az utóbbiak között ott van a Madonna kígyóval és a Beteg Bacchus, amelyek a Borghese állandó gyűjteményének részét alkotják. Bacon több művét, köztük a Fej VI című festményt és Velazquez X. Ince pápát ábrázoló képéről készített tanulmányait a londoni Tate Gallery kölcsönözte. A Galleria Borghese fényűző előcsarnokában Bacon triptichonja látható, amelyet szeretője, George Dyer halála után festett, eltorzult, félmeztelen férfialakok dermesztő figuráival, amelyekből az élet elszáll és hússzínű foltokba olvad.
Az ősszel megnyílt különös páros kiállítás 2010. január 24-ig tekinthető meg. A tárlat kezdettől óriási érdeklődést keltett, már több mint 70 ezren tekintették meg. A sikerre való tekintettel a Borghese meghosszabbította a látogatási időt és 30 százalékkal növelte a naponta kiadható jegyek számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.