Árrekordot dönthet Raffaello rajza
2009. október 22. 09:46 MTI
Ha az értékbecslések helytállónak bizonyulnak, Raffaello egy vázlata árrekordot dönthet a Christie's december 8-i, londoni árverésén.
Korábban
Az Egy múzsa feje című Raffaello-rajz értékét 12-16 millió fontra (3,5-4,7 milliárd forintra) becsülik, mely jóval meghaladja a régi mesterek eddig legdrágábban elkelt rajzainak, Michelangelo A feltámadt Krisztus című képének, valamint Leonardo da Vinci Ló és lovasa című alkotásának árát. Ezek egyaránt 8,1 millió fontért (2,4 milliárd forintért) keltek el 2000-ben, illetve 2001-ben.
A decemberben kalapács alá kerülő Raffello-rajz a vatikáni Stanza della Segnaturában található Parnasszus című freskó egyik alakjához készített tanulmány. Raffaello, akit a Stanza della Segnatura kifestésével II. Gyula pápa bízott meg, 1508 és 1511 között négy freskót festett: a Parnasszus mellett az Athéni iskolát, a Disputát és az Erényeket.
A Christie's decemberi árverését hatalmas várakozás előzi meg. Raffaello rajza mellett eladásra kínálják még többek között Rembrandt Csípőre tett kezű férfi portréja című művét, valamint Domenico Zampieri olasz barokk festő Szent János evangélista című alkotását is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.