A bolgár kommunizmus hosszú alkonya

Kerekasztal-tárgyalások Bulgáriában

Az ígéreteknek megfelelően 1990. január 3-án megkezdődtek a nemzeti kerekasztal-tárgyalások a BKP és a DESZ képviselői között. A BKP kvótája tartalmazta a szatellit BFNSZ és a hivatalos szakszervezetek képviselőit is. A kommunisták a tárgyalásokon való részvétellel elsősorban az ellenzéki tömegtüntetések nyomását igyekeztek ellensúlyozni, és magukat a demokratikus politikai párbeszéd cselekvő alanyaként definiálni. A szatellit szervezetek ugyanakkor a BKP-tól elkülönülő, önálló politikai arcélt próbáltak maguknak kiépíteni. A média által élőben közvetített tárgyalásokat a DESZ arra használta fel, hogy megismertesse magát az ország lakosságával, és – mint a kommunista hatalom egyetlen ellenzéki kihívója – kiépítse politikai legitimációját.

A kerekasztal-tárgyalások sajátos vonása volt, hogy a felek kizárták a török kisebbség szervezetét, az MJSZ-t, elsősorban azért, mert tartottak a nacionalista indulatok fellángolásától. A DESZ emellett az egész ellenzék törvényes képviselőjének tekintette magát, így felvállalta a török kisebbség jogainak védelmét is. Ez a helyzet rendkívül szerencsés volt a BKP számára, mert neki is szüksége volt egy hiteles (kommunistaellenes) ellenzékre, hogy mobilizálni tudja saját szavazótáborát. Az ellenzék törökbarát fellépése pedig biztosította a kommunisták számára a nacionalista érzelmű szavazók támogatását is. Ezzel a BKP a nemzeti érdekek hiteles képviselőjeként léphetett fel, ráadásul azzal is gyengítette a DESZ társadalmi bázisát, hogy sikerült leválasztania az ellenzék vezető erejéről a török kisebbség mozgalmát – az MJSZ létrejöttével a bulgáriai muszlimok már nem a DESZ-re adták szavazataikat, hanem a saját pártjukat támogatták.



A lényegi kerekasztal-tárgyalások 1990. január 23-án kezdődtek. A kommunisták elfogadták hatalmi monopóliumuk felszámolását: a titkosrendőrség feloszlatását, a minisztériumok, a rendőrség és a hadsereg depolitizálását. A BKP beleegyezett munkahelyi alapszervezeteinek felszámolásába, és megszűnt a párt szakszervezetek feletti ellenőrzési joga is.

A tárgyalások első szakaszát (1990. március 12-én) három fontos egyezmény aláírásával zárták le, melyek az új politikai rendszer fő elemeit és elveit tartalmazták. Eszerint Bulgáriában az alapvető emberi és polgári jogokat biztosító többpárti demokrácia jön létre. Előírták, hogy 1990 első félévének végéig választásokat kell tartani az alkotmányozó Nagy Nemzetgyűlés összehívására, amely azután kidolgozza az ország új alaptörvényét. De addig is a mandátumát töltő, kommunisták uralta nemzetgyűlés törvénybe iktatja a kerekasztalon elfogadott alkotmánymódosításokat és törvénytervezeteket. Kidolgozták a párttörvény tervezetét, amely létrehozta a többpártrendszert, de tiltotta a politikai tevékenységet és a pártszervezetek létrehozását a munkahelyeken, az államigazgatásban, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban és a közszolgálati médiában. A kompromisszum értelmében nem engedélyezhető a pártalakítás etnikai és vallási alapon. Egyezményt írtak alá továbbá a Nemzeti Kerekasztal státuszáról is, amely a törvényes közakarat képviselőjeként lett meghatározva. A felek azt is vállalták, hogy tartózkodnak az erőszakos politikai eszközöktől.

A tárgyalások második fordulójának végére (1990. március 30-án) pontosították az alkotmányozó nemzetgyűlés mandátumát és a választójogi szabályokat. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 400 képviselője a többségi és az arányos választási rendszer elemeit egyaránt tartalmazó szisztéma alapján kerül megválasztásra. 200 mandátum sorsa a többségi elvű egyéni választókerületekben dől el, míg további 200 mandátum az arányosság elve alapján, pártlisták szerint kerül kiosztásra.

A legnehezebb döntés a választások időzítése volt. A BKP a lehető legkorábbi időpontot javasolta, hogy ki tudja használni helyzeti előnyét, amely a jól kiépített és érintetlen pártszervezetből, valamint a tömegtájékoztatás feletti befolyásából fakadt. A kommunisták azt is figyelembe vették, hogy az egyre súlyosbodó gazdasági krízis és a szükséges, ám népszerűtlen válságkezelő kormányzati intézkedések gyorsan alááshatják a párt továbbra is jelentős társadalmi támogatottságát. Ezzel szemben az ellenzék 1990 novemberére szerette volna halasztani a választásokat, hogy szervezetileg megerősödhessen, és növelhesse népszerűségét. Végül az ellenzék elfogadta, hogy a kétfordulós választásokat 1990. június 10-én és 17-én bonyolítsák le. Az év első hónapjaiban egyre intenzívebbé váló városi tömegtüntetések ugyanis azt az illúziót keltették az ellenzéki vezetőkben, hogy már júniusban is meg tudnák nyerni a választásokat.

A nemzetgyűlés 1990. április 3-án törvényerőre emelte a kerekasztalon született megállapodásokat. A nemzetgyűlés törvényt alkotott a pártokról és a választási rendszerről, valamint a megszüntetett Államtanács elnökét, Petăr Mladenovot választották a Bolgár Népköztársaság elnökévé.

A kerekasztal-tárgyalások egy szempontból kudarccal zárultak, hiszen a feleknek nem sikerült megoldást találniuk az országot sújtó gazdasági válságra és a gazdasági szerkezet átalakításának mikéntjére. Ennek oka az ideológiai ellentétekben, a politikai kérdések előtérbe helyezésében és a pártok legitimációs hiányában keresendő. Sem a kommunisták, sem pedig az ellenzék nem rendelkezett megfelelő legitimációval a rendszerváltás kezdetén. A kommunistákat terhelte a zsivkovi örökség és a párton belüli reformkommunista hagyományok teljes hiánya. Az ellenzék pedig nagyon későn lépett színre, és számbelileg is gyenge volt.

A BSZP (Bolgár Szocialista Párt – a kommunista párt 1990 kora tavaszán megváltoztatta a nevét, szervezetileg is átalakult, és kisebbfajta személyi és ideológiai változáson esett át) a szociális vívmányok megőrzése mellett a gazdaság fokozatos reformjára fektette a hangsúlyt. Az ellenzék az azonnali és teljes mértékű gazdasági szerkezetátalakítás mellett kardoskodott, de ez inkább csak retorikai elemként jelentkezett, mintsem határozott elköteleződésként. Valójában egyikük sem merte felvállalni a fájdalmas reformokkal járó népszerűségvesztést. A BSZP vezetői közül – a tisztségét 1990. február eleje óta betöltő – Andrej Lukanov kormányfő volt az egyetlen, aki szükségét látta a gazdaság mielőbbi átalakításának, ő azonban nem tudta érvényesíteni akaratát a mérsékelten reformista pártvezetéssel szemben.

1. Az államszocializmus válsága és az etnikai feszültségek
2. Az ellenzék megjelenése és az államszocializmus bukása
3. A többpártrendszer kialakulása
4. Az etnikai konfliktus kezelése
5. Kerekasztal-tárgyalások Bulgáriában
6. Az első szabad választások

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Horthy

• Legitimista meggyőződése ellenére hiúsította meg a második királypuccsot Bethlen István
• A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
• A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
• Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
• A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
• A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?