Csak az operaházi lámpák kristályfénye száll
2009. szeptember 28. 11:37 MTI
Kiállítással, gálaesttel és a 125 évvel ezelőtti nyitó díszelőadás reprodukciójával ünnepli megnyitásának évfordulóját a Magyar Állami Operaház (MÁO). A jubileumi megemlékezések sorában kiemelkedő esemény az a kiállítás, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg vasárnap.
Korábban
Kulturális csatával nyitották meg az épületet
A miniszter emlékeztetett rá, hogy 125 évvel ezelőtt kulturális csata zajlott az Ybl-palotában: a felavatásra váró közönség rohamozta meg az Operaházat. Mint rámutatott, kevesen bíztak abban, hogy megvalósul az a terv, hogy álljon palota az operaművészetnek a Sugár úton.
Szavai szerint Ferenc József a sors kegyeltje volt, mert nem csak ezt az épületet nyithatta meg, hanem a Hősök terén álló Szépművészeti Múzeumot is, láthatta mint válik nagyszerűvé az egész környék. Kiemelte, hogy az Operaháznak nem csak nemes hagyományairól kell gondolkodnia, hanem a jövőjéről is, hogy szolgálja a közönséget a következő évtizedekben. Az opera mint műfaj és annak alkotói mindig egy kor nélküli csapatot képviseltek - hangsúlyozta. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora bemutatta a kiállítást, és felidézte, hogy milyen művészóriások léptek föl itt.
Az anyagot Wellmann Nóra, az Operaház muzeológusa állította össze. A tárlat vasárnaptól az egész évadban látogatható a ház különböző helyiségeiben. A125. évforduló kiváló alkalom arra, hogy az Operaház bemutassa közönségének és nagyszámú látogatójának múltja legkiemelkedőbb pillanatait és legjelentősebb művészeit. A kiállítás anyaga zömében az intézmény emlékgyűjteményéből kerül ki, de az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára, a Kiscelli Múzeum, a Fővárosi Levéltár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és a Ráday Levéltár gyűjteményéből is több operai vonatkozású dokumentum látható.
Természetesen lehetetlen vállalkozás egyetlen kiállítás keretei között a budapesti operajátszás történetének akárcsak a legfontosabb eseményeit is bemutatni, ezért az anyag fontosabb csomópontok köré szerveződik. Az első a ház építéstörténete és a megnyitás, az épület és közönsége, az Operaház első évei. A második az Operaház történetének jelentős állomásai, Gustav Mahler igazgatásától napjainkig. Külön rész foglalkozik a színpadi látvánnyal a kezdetektől napjainkig. Természetesen beszámol a kiállítás az Operaház kiemelkedő művészeiről: énekesekről, táncosokról, karmesterekről készültek kép- és hangösszeállítások.
A jeles évfordulót szombaton gálaesttel köszöntötték, ezen szinte valamennyi neves magyar operaénekes színre lépet. A gála ízelítőt is adott a repertoárból. Az ünnepi estekre az Andrássy úti dalszínház előtti szakaszát lezárták, itt 450 ülőhelyet alakítottak ki: az óriáskivetítőn már szombat délutántól sok százan nézhették a programot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap