Időutazás a gombafejűekkel
2009. május 30. 14:09 MTI
Beatlemania címmel kiállítás nyílt pénteken Hamburgban; a tárlat fotókkal, különleges relikviákkal, autentikusan berendezett díszletek között mutatja be a Beatles karrierjének állomásait, felelevenítve a liverpooli zenekar körül kialakult hisztériát.
Korábban
Az észak-németországi kikötőváros St. Pauli részében, az egykori Erotikus Művészetek Múzeumában mintegy ötven évvel azután nyílt a tárlat, hogy a gombafejűek először léptek fel a városban. A szervezők két év munkájával gyűjtötték össze az öt emeleten, összesen 1300 négyzetméteren bemutatott anyagot 2,5 millió euró (680 millió forint) ráfordítással. A tervek szerint a kiállítás legalább három éven át lesz látogatható.
A tárlaton bemutatják, milyen volt a város atmoszférája a hatvanas évek elején, amikor a Beatles rendszeresen fellépett itt. A látogatók betekinthetnek a valósághűen berendezett szobákba: Bert Kaempfert, az együttes első impresszáriójának irodájába, a színfalak mögé, de a londoni Abbey Road stúdióba is, ahol elénekelhetik kedvenc Beatles-dalaikat. A moziteremben levetítik, milyen volt az igazi sikoltozós, ájulós Beatles-hisztéria.
Egy tipikus rajongói hálószobát is nyitottak a zenészek arcképével díszített párnákkal, pólókkal, relikviákkal, poszterekkel. Egy másik terembe lépve a híres sárga tengeralattjáróban találják magukat a látogatók: a hangulatról buborékok, kerek hajóablakok gondoskodnak - itt rajzfilmeket vetítenek.
John Lennon, Paul McCartney és George Harrison 1960-ban utazott először Hamburgba, akkor még egy másik dobossal, Pete Best-tel, és egy bizonyos Stuart Sutcliffe-fel, aki basszusgitáron játszott. A Beatles estéről-estére fellépett az Indra Clubban. Az együttes a klasszikus felállásban - Pete és Stuart nélkül, és Ringo Starr dobossal - az 1960-as években a rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara lett; 2004 végéig világszerte több mint 1,3 milliárd Beatles-lemezt adtak el.
Az 1970-es feloszlást követően a tagok szólóban folytatták, több-kevesebb sikerrel. Négyük közül már csak Paul McCartney és Ringo Starr él, mindketten változatlanul koncerteznek és rendszeresen jelentkeznek albummal. John Lennont 1980-ban egy őrült lőtte le New Yorkban, George Harrison halálát 2001-ben tüdőrák okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.